Sziasztok!

Szeretném bemutatni nektek az új blogom! Nézzetek be bátran!

Story of my life..

Epilógus+búcsú.

Rohantam a hotelba, majd előkerestem a legnagyobb bőröndöm és beledobáltam a cuccaim. Reméltem hogy Liam-et utol érem, de már biztos a gépen ül, ami egyenesen Londonba megy. Ideges voltam és egyben izgatott. Izgatott, mert végre haza megyek, és ideges, mert nem tudtad hogy a többiek mit szólnak. Pakolás közben felhívtam egy taxit. Sietősen cipeltem a táskáimat a csomagtartóba, majd úgy vágódtam be a kocsiba, mint aki nemnormális.

-A repülőtérre lesz.-mosolyogtam a sofőrre, majd a kezembe vettem a telefonomat, és Liam-et tárcsáztam sikertelenül, ugyanis kinyomta, amit teljesen megértek. Boldogan néztem New York házait, miközben az autó elillan mellettük. Nem is érdekelt semmi, csak otthon akartam lenni. Reméltem hogy a többiek megfogják bocsájtani ezt a hibám, de megérteném ha nem, hisz önző voltam. Csak magamra gondoltam, de ha hazamegyek, minden más lesz. Kifizettem a taxit, majd jegyet foglaltam. Idegesen tördeltem a kezem a várakozóban és nézelődtem. Liam nem volt sehol. Felszálltam a gépre, és csak vártam, hogy végre elinduljon.

Sóhajtottam, amikor a bemondóban felcsendült egy nő hangja, aki arra kért hogy csatoljuk be az öveinket. A percek lassan teltek, meglepően lassan. Összeszedtem a cuccom, amit a repülőre vittem fel, majd a csomagjaimat. Kicsit korgott a gyomrom, de most az sem érdekelt. Kerestem egy üres taxit. A vezető tátott szájjal nézett, ami kicsit irritált, főleg hogy zaklatott is voltam.

-Mit néz ennyire?-kérdeztem meg végre. Komolyan leütöttem volna, ha nem jár következményekkel az erőszak.

-Megbocsásson, de ön Abbie Lewis? A gyönyörű énekes? Adna egy aláírást a lányomnak?-kérdezte. Persze, pont jókor. 

-Bocsásson meg, de "élet-halál" között vagyok most. Esküszöm hogy olyan éneket nyomok a lányának, ha hazavisz, hogy egész életében arról fog beszélni.-könyörögtem. Nem akartam hogy megtudják a fotósok hogy itthon vagyok, mert akkor biztos hogy nem fogok elbújni előlük. Muszáj volt haza mennem. A sofőr elindította az autót, majd kifújtam a maradék levegőm. A kezeim remegtek, sőt, a lábaim is. 

Észrevettem hogy lassabban megyünk, majd megálltunk. 

-Mi történt?-nyafogtam. Ilyenkor kell mindennek közbe jönnie, persze. 

-Úgy látszik dugóba keveredtünk.-sóhajtott a férfi. Na nekem most lett elegem. Előkotorásztam egy cetlit a táskámból, majd felírtam a címem és odadobtam a vezetőnek.

-Erre a címre küldje a cuccaim és hogy mivel tartozom önnek.-kiabáltam, majd futásnak eredtem. A szívem hevesen lüktetett. Futottam a szívem másik feléért. Olyan 10 percig futottam, majd köhögve helyet foglaltam egy padon. Mikor felhúztam volna a kapucnim, egy éles hangot hallottam.

-Csak nem te vagy Abbie? Hogy kerülsz ide?-ismertem fel a nyálas hangot.

-Sarah.-sóhajtottam. Felnéztem, majd mindenki minket nézett, hát persze. Vajon miért is akartam a csukját felvenni? Elegem volt ebből a nőből, meggondolatlanul, de boldogan álltam elé, majd a kezem csattant az arcán.

-Remélem tudod miért kapod. Már rég meg kellett volna tennem, de csak most ébresztettél rá, hogy mekkora r*banc is vagy, valójában.-mosolyogtam boldogan, majd elindultam, hisz a nap fénypontja még hátra van. 

Idegesen keresgéltem a kulcsom a táskámban. Vajon otthon lesznek? És ha nem? Megbocsájtanak? És Liam? Hirtelen megfordultam, majd tettem két lépést bátortalanul. 

-Nem, nem Abbie. Nem hátrálhatsz meg. Te tetted tönkre, hát hozd is rendbe.-suttogta az agyam, majd behelyeztem a kulcsom a zárba és elfordítottam. Remegve léptem be a házba, ami ugyanúgy állt, mint ahogy volt. Hirtelen egy szürke-fehér gombolyag szaladt hozzám, ha nem ismertem volna, akkor már rég a világ másik oldalán lennék, hisz biztos felfalna, de mivel Liamtől kaptam Ornatera elvesztése miatt, nem féltem.

-Szia pajtás.-hajoltam le hozzá, majd megsimogattam és megnéztem a bilétáját, hisz amikor még itt voltam, nem neveztem el. Felnevettem amikor elolvastam a nevet "Lucas". Ilyen nevet is csak Niall adhat egy kutyának. Körülnéztem a földszinten, és megbizonyosodtam róla, hogy senki sem volt otthon. Felmentem az emeletre, majd egyenesen a volt szobámba mentem. Lassan benyitottam, és megláttam Liam cuccait az enyémekkel. Felemeltem fekete pólóját az ágyról, majd megbizonyosodtam arról, hogy ebben volt, amikor találkoztam vele. Óvatosan beszívtam kellemes illatát, majd becsuktam a szemem és engedtem hogy előtörjön a sok emlék. Mikor kinyitottam szemem, megláttam a falon lévő képet, amin én és Liam volt. Elmosolyodtam és tovább mentem a házban. Muszáj volt megnéznem, hogy Eleanor itthon van-e. Reménykedve nyitottam be a szobába, de csalódnom kellett. Lehajtott fejjel léptem be, majd leültem az ágyra és gondolkodni kezdtem.

Vajon hol lehetnek? Hova mentek ilyenkor? Mit csinálnak?-gondolkodtam hangosan és a szemem egy sötét képet szúrt ki. Felálltam majd odamentem megnézni. Elmosolyodtam és még a könnyeim is kicsordultak amikor rájöttem, hogy egy kisbaba van a képen. Biztos ultrahangon készült a kép. Ujjaimmal végigsimítottam a képet, és elolvastam rajta egy nevet, "Abel". Borzalmasan éreztem magam. Nem hogy elhagytam a családom, a fiút akit szeretek, de még Eleanor mellett sem voltam ott, akinek a legtöbbet köszönhetek. Persze, neki ott van Louis, de akkor is ennyivel tartoztam volna neki. Letöröltem a könnyeimet, majd megláttam egy közös képünket, amin mi voltunk és persze Ornatera. 

-Hát persze.-csaptam a homlokomra.-A farm. A fa.-ugrott be minden majd lesiettem ez emeletről. Bezártam az ajtót, majd fotósok tömegei díszelegtek ott. 

-Abbie, hogy hogy visszajöttél? Mi történt?-jöttek a tipikus kérdések, de hátat fordítottam nekik, majd sietni kezdtem. A lovarda nem volt messze, de nem épp a legmegfelelőbb nap a sétához. 

Sietősen csuktam be a kaput, hogy mások ne tudjanak bejönni, majd keresni kezdtem a többieket. Hirtelen megpillantottam Colint, aki a többiekkel beszélgetett. Mosolyogva néztem végig rajtuk. Semmit sem változtak, csak Eleanor pocakja nőtt meg. Békésen beszélgettek a kerítés mellett, ahol a lovak ki voltak engedve. Már csak egy valaki hiányzott, Liam. Lassú léptekkel közelítettem meg őket. Féltem a következményektől. 

-Sziasztok.-szóltam halkan, majd a hangomra mindenki megfordult és elképedett. 

-A-abbie.-dadogták, majd hozzám futottak és megszorongattak. Meglepődtem. Azt hittem hogy haragudni fognak és elküldenek melegebb éghajlatra.
-Hogy vagy? Hogy-hogy visszajöttél? Mesélj.-dobták a kérdéseket, de csak egy valakire akartam figyelni, Liamre.
-Figyeljetek.-sóhajtottam.-Mindenre válaszolni fogok, de hol v...?-nem engedték hogy befejezzem, mindenki elmosolyodott.
-Elment lovagolni, tessék itt van Comet.-nyújtotta a kantárszárat, majd a sisakot Tess.-Köszönöm.-öleltem meg, majd felszálltam lovára és elvágtattam. Már csak egy hely volt, ahol Liam lehetett, az pedig nem más, mint az öreg fa, a puszta végén.
Imádtam lovagolni, de valahogy most nem kapcsoltam ki. Szememmel Liamet kerestem. Mikor odaértünk a megemlített helyre, meghúztam a kantárt és leszálltam Cometről, majd kiszúrtam azt a fiút, aki miatt, vagyok önmagam. Háttal állt nekem. Eszembe jutott a kedvenc számom, amit még én mutattam neki. (katt!)
Lassan énekelni kezdtem, és mikor meghallotta felém fordult. Meglepődöttnek, de mégis boldognak látszott. Igaz, nem volt most itt zongora, de akkor is jól hangzott a szöveg.


Everybody needs inspiration
Everybody needs a song
A beautiful melody when the night's so long
'Cause there is no guarantee that this life is easy

Yeah, when my world is falling apart
When there's no light to break up the dark
That's when I , I , I look at you

When the waves are flooding the shore
And I can't find my way home anymore
That's when I , I , I look at you

When I look at you, I see forgiveness, I see that truth
You love me for who I am like the stars hold the moon
Right there where they belong
And I know I'm not alone

Yeah, when my world is falling apart
When there's no light to break up the dark
That's when I , I , I look at you

When the waves are flooding the shore
And I can't find my way home anymore
That's when I , I , I look at you

You appear just like a dream to me
Just like kaleidoscope colors that prove to me
All I need, every breath that I breathe
Don't ya know, You're beautiful

Yeah, yeah

When the waves are flooding the shore
And I can't find my way home anymore
That's when I , I , I look at you
I look at you

Yeah, yeah, oh, oh
You appear just like a dream to me.-elhalkulva fejeztem be, majd hozzá siettem és megcsókoltam. Régóta vágytam erre. Ajkaink tökéletesen párosultak. Beletúrtam hajába, majd lihegve váltunk el.
-Liam, én nagyon sajnálom. Önző voltam, nagyon önző. Csak magamra gondoltam és a karrieremre. Nem gondoltam bele, hogy mi lesz ha itt hagylak titeket.-sírtam. A szívemből beszéltem. Hiányzott. Nagyon hiányzott. Ő volt az az ember, aki miatt önmagam lehettem. Ő úgy szeret, ahogy vagyok. 
-Nem Drága. Voltam olyan buta, hogy elengedtem azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek és így szenvedtünk, mindketten.-nézett bele a szemembe. Rosszallóan megráztam a fejem.
-Te voltál az, aki ráébresztett, hogy egy állás nem ér annyit mint egy család, és legfőképpen arra, hogy nekem egy dolog a legfontosabb az életemben, és az Te vagy!-csókoltam meg szenvedélyesen, minden érzelmemet beleadva. 
                                                                THE END!

Nos, igen. Itt a vége. Sírva írtam meg ezt az utolsó részt, ugyanis nagyon a szívemhez nőtt ez a blog, ugyanis ez az első, amit befejeztem. Nagyon köszönöm nektek, hisz nektek írtam! Tudom hogy a végére már igen lapos, és unalmas volt a blog, meg a sok késés, de remélem aki olvasta őket tetszett nekik! Nem vagyok jó búcsúbeszédekben, szóval nem is húzom, KÖSZÖNÖM HOGY LELKESÍTETTETEK ÉS ITT VOLTATOK NEKEM!
Arra szeretném kérni minden One Thing olvasót, hogyha elolvasta az epilógust, akkor pár mondatban, vagy szóban írja le légyszi, hogy milyen lett, vagy mire számított tehát BÁRMIT, ami tetszett és nem tetszett ebben a blogban!
Kis "tudnivaló": -A blog 83 rendszeres feliratkozóval zárult.
                        -Összes oldalmegjelenítés: 45913 (majdnem 50.000.:O)
                        -A részekhez összesen 225 hozzászólás jött.
                        -28 résszel+epilógussal zárult.
Még egyszer köszönöm nektek, és a facebook csoportban, vagy oldalt az elérhetőségeknél bárhol megtaláltok! Sziasztok!♥

28. Haza megyek!

Sziasztok! Meghoztam az új részt! Sajnos ez az utolsó, + lesz még egy epilógus. Tudom hogy úgy mondtam, hogy 30 részes lesz a blog, de átnéztem, és így fog jól kijönni! Remélem mindenkinek tetszik! A hosszú búcsúzást az epilógushoz fogom írni! Örülnék pár kominak, tényleg, sokat jelentene! További jó szünetet! puszi. xoxo.

Nem tudtam mit tegyek az sms láttán. Nem tudtam volna Liam szemébe nézni. A telefonom megint rezegni kezdett, Liam hívott. Nem volt elég bátorságom vele beszélni. Igen, gyáva voltam. Rátettem az ujjam a piros gombra, majd elhúztam és a táskámba helyeztem a tárgyat. Idegesen szorongattam a kávémat, majd eldöntöttem hogy metróval megyek tovább.

*Liam szemszöge*
Idegesen ülök a gépen, és tördelem a kezem. Minden erőmmel azon kell hogy legyek, hogy Abbie haza jöjjön. Szeretem, és ő is szeret. Nem hagyhatom hogy ott maradjon. Itt van neki mindenki aki fontos számára. A fiúk, Eleanor, a lányok. Lábaimmal tombolni kezdtem, ahogy hallgattam a zenét. Bárcsak már ott lettem volna. Látni szeretném ,azt a lányt akiért bármit megtennék. Nem tudom kiverni a fejemből, és nem is akarom. Gondolataimat a hangos bemondó szakította meg.
-Hölgyeim, és uraim. Megérkeztünk New York városába, kérem csatolják be az öveiket, hogy a leszállást megkezdhessük.

*Abbie szemszöge*
Ideges ültem, mikor a metró a repülőtér előtti parkon ment át. Izgultam hogy Liam fel száll e. Néztem a padlót, közben pedig töprengtem, hogy mi lenne velem, ha most nem itt lennék. Olyan nehéz ez. A lányok biztos haragudnak rám. Próbáltam el hessegetni a gondolataim, de nem nagyon mentek. Fellélegezve szálltam le a metróról, és mentem az utolsó gépjárműhöz, ami elvisz dolgozni. Taxival már biztos ott lennék.-gondoltam. Mikor megittam az utolsó csepp kávém, hallottam ahogy rezgett a telefonom. Sóhajtva kutattam elő. Ezt a reggelt ha túlélem. Az sms-ben Liam írt, hogy beszélni akar velem. Ki más írt volna. tanakodva sétáltam tovább, mikor véletlenül neki mentem valakinek. Háttal állt nekem, de jóval magasabb volt.
-Jaj, elnézést.-kértem bocsánatot, mikor az illető megfordult. Se köpni, se nyelni nem tudtam. Mikor azt hittem hogy nem fog a sors össze hozni Liammel, az utolsó pillanatban persze hogy megteszi.
-Abbie.-nézett rám ámulva.
-L-liam.-dadogtam és nem tudtam hova nézzek.-Mennem kell, elkések.-mondtam zavartan, és megpróbáltam, elmenni, mikor megfogta a kezem és magához húzott.
-Nem érdekel.-mosolyodott el. Ahh istenem az a mosoly.-Haza kell jönnöd Abbie. Ott a családod.-nézett a szemembe. Lassan zokogni kezdtem. Próbáltam megszólalni, de nem ment. Gyáva voltam. Ránéztem puha ajkaira, majd ott volt a vágy, aminek nem tudtam ellenállni. Rá illesztettem szám, majd szenvedélyes csókban forrtunk össze.
-Nem tehetem.-néztem a szemébe.-Itt van az álmom, a munkám.-sírtam tovább.
-Gondold meg Abbie. Mindent feladnál ezért? Ott hagynád a családod? Megéri ez neked?-tette fel a kérdéseket Liam. Nem mondtam semmit, csak a cipőjét néztem.
-Hát, rám mindig számíthatsz mazsola.-puszilta meg a fejem búbját, majd elváltak kezeink, és elment. Talán örökké, talán nem. Könnyeimet letöröltem, majd sietősen léptem fel a buszra, ami épp menni készült. Liam kérdése kavargott a fejemben. "Megéri ez neked?"
*
-Bocsi a késésért.-léptem be Brad irodájába, kicsit feszülten.
-Abbie, hol voltál? Számítottam rád.-mondta úgy, hogy nem is nézett rám.
-Bocsi, csak kicsit.-vakartam meg a fejem búbját.
-Csak?-nézett rám kérdően.
-Dugó volt.-hazudtam.
-Ahh.-csak ennyit tudott mondani. Egyáltalán nem voltam olyan hangulatban, aki most tudott volna dolgozni.
-Na gyere, fel vesszük az új dalod.-állt fel. Az új dal? Basszus, el is felejtettem.
-Ööö. Nem tudnánk máskor?-kérdeztem zavartan.
-Miért is?-húzta fel a szemöldökét.
-Az van, hogy.-húztam az időt.
-Nem tanultad meg ugye?-kérdezte, kicsit sem kedvesen.
-Igen.-hajtottam le a fejem.
-Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? Elkésel, és még készülni sem készülsz. Ez nem iskola Abbie.
-Tudom, de.-nem engedte hogy befejezzem.
-Nincs semmi de! Inkább menj haza, és tanuld meg a dalt. Ezt fontos lett volna.-kiabált.
-Nem beszélhetsz velem így, mint egy kutyával. Egyszer fordult elő. Tudod nem volt valami jó napom, de neked aztán sikerült elrontanod.-kiabáltam már én is.
-Tudod mit Abbie. Kirúglak, nekem nem kell ilyen lány, aki mindig mással foglalkozik.-szedte össze a papírjait.
-Nem kell kirúgnod, ugyanis felmondok! Jól tette fel Liam a kérdést, Nem, ez nem éri meg. Ezért itt hagyni a családom. Haza megyek.-szegeztem le, majd távoztam.