2013. június 29., szombat

10. rész. L-O-V-A-G-L-Á-S.

Sziasztok!:) Itt is a kövi rész.. Köszönöm az előző pipákat és komikat. Nagyon szépen köszönöm a 10000 nézettséget!!*-* és a 38 rendszeres feliratkozót!!:) A kövi rész 7 komi után jön! Jó olvasást..

Boldogan keltem. Felültem az ágyban és rápillantottam az órára. 8:59 volt. Oda pillantottam a mellettem lévő üres helyre. Gondoltam Liam már fel kelt. Gyorsan felöltöztem én is. Örültem mert már a lábam nem fájt. Lesétáltam a földszintre, egyenesen be a nappaliba. Már mindenki fent volt és tévézett. Még Lux is. 
-Jó reggelt.-köszöntem és leültem Liam mellé.
-Jó reggelt.-köszöntek a többiek. Forró csókban forrtunk össze Liamel. Mikor elváltunk felpattantam és elindultam a konyhába enni.
-Van a hűtőben süti.-ordított nekem Eleanor.
-Okés.-mosolyodtam el. Kivettem az édességet és hozzá egy villát majd leültem az asztalhoz. Mire kaptam volna kaptam volna be az első falatot megcsörrent a telefonom. Letettem az evőeszközt és felvettem.
-Szia Traci.-köszöntem neki.
-Szia Abbie. Mond ma mit csinál a "csapat"?
-Hát nem tudom. Én nem rég keltem fel.-röhögtem.
-Akkor jó. Mi lenne ha eljönnétek a szüleim lovasfarmjára?-örült.
-Felőlem. Úgy is rég találkoztam már Chrisel és Colinnal.-mondtam.
-Okés. Tess és Stefani is itt van már. Akkor délre gyertek. Szia.-köszönt el Traci és letette. Örültem hogy ma nem itthon fogunk ülni. Gyorsan elfogyasztottam a sütit és elindultam vissza a fiúkhoz. Csak ennyit mondtam nekik.
-L-O-V-A-G-L-Á-S.-röhögtem.
-Lovagolni akarsz?-röhögött Harry, liam pedig furcsa pillantásokat küldött felém.
-Jaj Harold. Tudod hogy nem úgy értettem. Traci szüleinek a lovasfarmjára megyünk ma.-ültem le a kanapéra. Senki nem válaszolt csak döbbenten nézett.
-Mi baj? Nem tudtok lovagolni?-nevettem.
-Igen is, meg nem is.-röhögött El.
-És ti fiúk?-fordultam Liam felé.
-Mi nem tudunk.-esett kétségbe esve Niall.
-Akkor majd Traci megtanít.-mosolyogtam. Ekkor Zayn szeme felcsillogott. Szerintem Zaynnek bejött Traci. Na pakoljatok össze Luxnak cuccot.
-Milyen cuccot?-nézett Harry.
-Hát ami kellhet majd neki. Pelenka, cumisüveg ilyenek.-mondtam és nemsokára elindulhattunk.
***
-Sziasztok.-köszöntünk Stefaninak és Tessnek. 
-Sziasztok.-köszönt Stefani és Tess. 
-Traci hol van?-kérdezte Zayn Stefanitól. 
-Ott.-mutatott Tess jobbra a kerítésen belülre.
-Basszus. Az a ló ugrott.-mutatott Niall tátott szájjal Traci lovára. Erre mindenki elnevette magát.
-Sziasztok.-jött oda Traci és megölelt mindenkit. 
-Szia.-köszönt neki mindenki. Niall pedig Traci lovát kémlelte. 
-Érdekes?-nevettem.
-Gyönyörű állat.-röhögött Niall. 
-Akkor jöttök egy kicsit lovagolni?-kérdezte Tess. 
-Én maradok Luxal.-jelentette ki Eleanor. Mi pedig elindultunk az istállóba. 
-Mindenki kap egy lovat.-jelentette ki Stefani és felült az ő lovára. 
-Na fiúk, bemutatom az én lovam.-mutattam Ornatera.
-Neked van lovad?-lepődött meg Liam.
-Igen, csak sajnos keveset tudunk kijönni hozzájuk. Tudod fellépés.-mondtam és megcsókoltam. Sikeresen felnyergeltem és fel is ültem a hátára. 
***
Körülbelül 2 óra alatt sikerült a fiúknak megtanulni az alapokat, és most már lovagoltunk is. Én közben csináltam a fiúkról is egy képet.
Egyszer csak egy kiáltást hallottunk. Hátra fordultam és megláttam Niallt a földön.
-Mit csinálsz?-nevettem.
-Leestem a lóról.-röhögött és gyorsan felpattant.
-Tényleg még Christ és Colint nem is láttam.-szomorodtam el.
-Kik ők?-kérdezte Zayn.
-Barátaink.-válaszolt Tess és úgy döntöttünk hogy vissza megyünk a farmra. Fél óra múlva vissza is értünk és már csak én és a lányok voltak a nyeregben. A fiúk bevitték a lovakat a boxba. Lovagoltunk egy kicsit majd megláttuk a Colint versenyezni.


-Nos, ő itt Colin.-nevettem. Közben össze futottunk Eleanorral és Luxal. Majd egyszer csak egy nagy puffanást hallottunk,. Hátra néztem és nem hittem a szememnek.....

Remélem jó lett!:) További szép napot, szeretlek titeket♥ UI: Bloglovinon kövessetek, oldalt szavazzatok és nézzetek be ide: http://sokgif.blogspot.hu/

2013. június 26., szerda

9. rész. Lux.

Sziasztok meghoztam a kövit.:) Sajnálom hogy késtem.:c Nem nagyon tetszett az előző rész?:/ Kevesen komiztatok. Na de mindegy..Most nincs komi határ...De azért örülnék ha komiznátok hogy milyen a blog...hideg, meleg is jöhet. pls. Köszönöm a 35 rendszeres feliratkozót!:) Bloglovinon kövessetek! oldalt megtehetitek.:) Sajnos jött megint egy pipa hogy "szar" volt a rész...Aki arra pipált írja le nyugodtan hogy mi volt a hiba.. De tovább nem is rizsázok. Jó olvasást.

Lassan nyitottam ki a szemem. Nyújtózkodtam egyet és felültem. Hallottam a motoszkálást és rögtön a hang irányába néztem. Megpillantottam Liamet ahogy pakol a bőröndbe. 
-Jó reggelt.-köszönt és még mindig pakolt.
-Jó reggelt.-mosolyodtam el.
-Fáj még a lábad?-fordult meg és oda jött hozzám.
-Egy kicsit.-néztem rá. Ekkor kopogtak, felállt és ki nyitotta az ajtót. Egy lányt pillantotta meg egy tálcával a kezében. Elvette tőle és becsukta az ajtót.
-Jó étvágyat.-tette az ölembe a tálcát ami tele volt finomságokkal.
-Ó köszönöm.-csókoltam meg és vissza ment pakolni.
-Mikor indul a gép, egyébként te nem eszel?-kérdeztem.
-Olyan 3 óra múlva és nem, én már ettem.-fordult meg és elmosolyodott. Lassan megettem az ennivalóm. Kibújtam a jó meleg paplan alól és megpróbáltam felállni. A lábam még fájt egy kicsit, de elviselhető volt a fájdalom. Oda bicegtem Liam mellé és gyorsan kivettem még egy ruhát. Úgy döntöttem hogy most felveszem az ő ruháját. Imádok benne lenni és érezni rajta az illatát, olyan megnyugtató. Kivettem az egyik pólóját és egy maci nadrágot. 
-Az egyik boxerem nem kell?-nevetett és közben még mindig pakolt. 
-Nem.-nyújtottam ki a nyelvem és vágtam egy grimaszt. A hajamat kifésültem és kiengedtem. Most nem magassarkút vettem fel a lábam miatt, inkább  felvettem a kék conversem. Kész vagyok álltam meg Liam mellett. 
-Rendben. Ide hozod nekem a képeslapokat?
-Persze. De ezeket kinek adod majd?-nézegettem a képeket.
-Pár barátomnak és a szüleimnek adjuk. Szeretném ha találkoznál velük.-fordult hozzám Liam. A szemébe néztem és egy kicsit pipiskedve megcsókoltam. De a csók gyorsan véget ért mert belehasított a fájdalom a lábamba. Liam észrevette az arcomon. Felkapott és leültetett az ágyra. 
-Jobban vigyázz magadra.-simogatta meg az arcom. Nem tudtam megszólalni csak elpirultam. 
-Jóóó reggelt.-nyitott be Louis és elhúzta az ó betűt.
-Jóóó reggelt.-húztam el én is. 
-Jobban van a lábad?-tört be Eleanor a szobába Louis mögül. 
-Egy kicsit.-mosolyodtam el és felálltam egy ölelésért.
-Sziasztok.-csörtettek be a többiek.
-Sziasztok.-köszöntem én is.
-Kész vagyok.-örült Liam.
-Akkor indulhatunk a repülőtérre?-érdeklődött Niall.
-Igen.-válaszolt Zayn és felkapta a cuccát. Liam felkapta a bőröndünket és elindult le.
-Segítsek lejönni?-nézett rám.
-Nem kell, megpróbálom egyedül.-mosolyogtam rá. Tetszett hogy Liam ennyire figyelmes. Imádom ezt benne. Most már csak azon járt az agyam hogy otthon legyünk. Elég volt ez a pár nap. Vágytam már egy kicsit az esőre. Sikeresen leértem a lépcsőn. Nem értettem hogy ilyenkor hol van a lift. Persze én értem le utoljára. A fiúk leadták a kulcsokat és kerestünk egy taxit. 
Út közben az ablakon néztem ki és a felhőket nézegettem. Az idő gyorsan elment. Épp indultunk hogy felszálljunk a gépre, de valami kiszúrta a szemem. Megláttam az újságosnál hogy én és Liam vagyok a címlapon. Erre elmosolyodtam és ballagtam tovább. A csomagjainkat leadtuk és felszálltunk a gépre. Minden fiúnak jutott egy lány. Ahogy láttam Tess, Traci és Stefani nagyon elvoltak a fiúkkal.
-Jó volt egy kicsit kimozdulni otthonról.-néztem Liamre.
-Szerintem is, és a legjobb az volt hogy veled együtt mozdultam ki.-majd megpuszilta az arcom.
***
-De jó végre itthon lenni.-huppant le Harry a kanapéra.
-Gyertek beljebb lányok.-utasítottam őket. Letették a bőröndöket és leültek a nappaliba a többi fiúhoz. Óvatosan vettem le a cipőm a lábamról, majd betipegtem a nappaliba. Jó volt a hangulat. Közben Niall végigvezette a lányokat a házban.
-Gyönyörű ház.-csodálkozott Tess.
-Köszi.-mosolygott Niall. Egyszer csak kopogtak.
-Kinyitom.-ugrott fel Harry és pár perc múlva vissza is tért, de nem egyedül.
-Sziasztok.-köszönt mindenki Lounak és Luxnak. Mindenki bemutatkozott és megölelte őket.
-Mi járatban erre?-kérdezte Harry és az ölébe vette Luxot.
-Hát.. Szeretnélek titeket megkérni valamire.-kezdett bele Lou.
-Mire?-mosolyogtam.
-Tom és én elmennénk egy kicsit kiruccanni és szeretnénk ha egy kicsit vigyáznátok Luxra.-fejezte be. Ekkor Harry elnevette magát.
-Oké Harry, nem vagyunk kíváncsiak a gondolataidra.-nevettem.
-Én elvállalom Luxot, ha ti is segítetek.-nézett körbe Harry.
-Rendben.-egyezett bele Louis.
-Ó köszönöm szépen.-örült Lou és elköszönt mindenkitől majd Luxtól és elment. Mindenki egymásra nézett.
-Hol fog Lux aludni?-nézett rám Liam.
-Mi lenne ha én átmennék Liamhez aludni, és lux aludhatna az én szobámban.-vetettem fel az ötletet.
-Ez jó ötlet.-helyeselt egyből Liam. Amire csak elmosolyodtam.
-Megfürdetjük Luxot?-kérdezte Stefani és elkezdett szórakozni a gyerek samponnal.
-Jaj Stefani.-kaptam ki a kezéből és elbicegtem a fürdőig.
-Fiúk addig dobjatok össze valami ebédet.-ordított nekik Eleanor az emeletről.
-Rendben.-ordítottak vissza.
-Gyere Lux.-fogtam meg és beleültettem a vízzel teli kádba. A lányok pedig körülöttem álltak és néztek. Megmostuk a haját és a kicsi testét majd beletekertem egy törölközőbe és a szobámba vittem. Addig Tess felrohant a cuccaival az emeletre.
-Fiúk.-kiabáltuk egyszerre a lányokkal.
-Igen?-jelentek meg libasorban.
-Most ti jöttök. Pelenkázzátok be Luxot és fektessétek le aludni.-utasította Eleanor. Ahogy elnéztem a fiúk arcát nem voltak oda az ötletnek. Leballagtunk a konyhába enni. Ahogy elnéztük a kaját, nem hittük volna hogy a fiúk dobták össze. Traci szett mindenkinek és leültünk. Épp kaptam volna be az első falatot amikor Liam ordibált. Mérgesen álltam fel az asztaltól és sétáltam fel az emeletre a szobámba. Félve nyitottam be hogy vajon mit művelhettek.
-Ti mit csináltatok?-kérdeztem döbbenten. Luxon fordítva volt a pelenka, Harry tiszta pisis volt, Zayn és Niall csupa hintőporos, Louis kezében vagy 5 pelenka, Liam pedig babakrémes volt. Itt bomba robbant.-gondoltam magamban és oda sétáltam a kislányhoz. Rendesen tisztába tettem és a fiúkra néztem.
-Menjetek el tusolni.-röhögtem el magam.
-Hahahaha, nagyon vicces.-vágott pofákat Harry.
-Hát igen, az.-röhögtem még jobban.
***
-Jó éjszakát és sziasztok. Vigyázzatok magatokra.-köszöntem el a lányoktól és halkan besétáltam a szobámba. Oda sétáltam Luxhoz és békésen néztem ahogy alszik. Olyan ennivaló kislány. Hirtelen két kezet éreztem a derekam körül. Ez zökkentett ki a gondolataimból. Rá helyeztem az én két kezemet is a derekamon lévőre.
-Mit csinálsz?-hallottam Liam halk hangját.
-Csak csodálom ezt a gyönyörű kislányt.-mosolyodtam el.
-Ugye milyen aranyos?! Nemsokára nekünk is lehet.-puszilta meg a nyakam Liam.
-Igen, de még később.-nevetem halkan és kimentünk a szobából majd Liamébe mentünk lefeküdni. 

Remélem jó lett.:) További szép napot.♥ 

2013. június 22., szombat

8. rész. Elrontott éjszaka, vagy mégsem?!

Sziasztok!:) Itt is a kövi rész. Köszönöm az előző komikat és pipákat! Bocsi a késésért csak tegnap évzáró volt stb.. de most hoztam is a részt. Nagyon köszönöm a díjakat és a 30 rendszeres feliratkozót!^^ A kövi rész megint 5 komi után jön! Ja és mielőtt elolvasnátok a részt ezt olvassátok el!!!!!!! Nagyon fontos!!!! Mindenki olvassa el akinek van bloga, illetve akinek nincs még az is!!!! Rajtad múlik hogy fogsz-e tudni blogot olvasni! De tényleg olvassátok el mert nagyon fontos és osszátok, terjesszétek.! Ha bármiben kell segíteni írjatok! itt a link,olvassátok végig!:  http://noriciisblogdesign.blogspot.hu/2013/06/nagyon-fontos-minden-egyes-bloggernek.html

-De csak óvatosan.-röhögtem.
-Mi lenne ha ott buliznánk ahol tegnap voltunk?-fordultam Liamhez.
-Felőlem, úgy is olyan csöndesebb hely.-húzott magához.
-Hol voltatok tegnap?-nézett értetlenül Louis.
-Tegnap Liammel találtunk egy eldugottabb, csöndesebb partot és ott voltunk egy kicsit.-pirultam el.
-Ja.-röhögött Louis. Nem akartam tudni hogy mi jár a fejében, inkább megnéztem hogy írtak-e a lányok hogy a fiúk épségben oda értek-e. Ekkor nyílt az ajtó. Majd megláttam a lányokat és a fiúkat, röhögcsélve jöttek be.
-Na, látom összeismerkedtetek.-röhögtem és megöleltem a 3 lányt.
-Bizony.-nevetett Zayn.
-Örülök. Liam, Louis ők itt Tess, Traci és Stefani. Tess, Traci, Stafani hagy mutassam be Liamet és Louist.-mutattam be őket egymásnak. A fiúk egy öleléssel és puszival köszöntötték a lányokat. Eleanor is köszönt nekik. Bár őt nem kellett bemutatnom nekik mert ő már találkozott velük.
-Nos, már csak az alvást kell megoldani.-túrtam bele a hajamba.
-Nálunk aludhatnak a lányok.-örült Harry egy kacér vigyorral.
-Jó lesz úgy?-néztem a lányokra. Nem mondtak semmit csak bólintottak egyet.
-De, ha nem jó akkor megoldjuk.-néztem rájuk.
-Nem, tényleg jó lesz.-nézett Traci rá Zaynre.
-Okés. De semmi hancur.-néztem szúrós tekintettel Zaynre és Harryre. Niallre azért nem néztem mert tudtam hogy egy légynek sem tud ártani. Úgy láttam hogy a fiúk vették az adást. Segítettek a lányoknak felvinni a cuccokat. Nem hoztak sok mindent ugyanis holnap megyünk vissza. Pár perc múlva készen voltunk. Felvették a fürdőruháikat és arra még egy toppot és egy rövidnadrágot. Leballagtunk a legközelebbi sarki boltba és vettünk egy kis nasit és üdítőt. Nagyon meglepődtem amikor a fiúk közölték hogy most ne legyen semmi pia, de örültem neki. Egy kicsit már besötétedett ami nagyon jó volt. Lassan oda értünk. A fiúk ledobták a cuccokat és elindultak be a vízbe.
-El, ti nem jöttök?-üvöltött Louis Eleanornak.
-Majd később.-válaszolt El. Leterítettük a törölközőket és rá ültünk. Sajnos napozni már nem bírtunk ezért inkább beszélgettünk.
-Averyt hogy-hogy nem hoztad?-érdeklődtem.
-Apáék nem engedték.-szomorodott el Tess.
-Jaj. Sajnálom.-simogattam meg a hátát.
-Egyébként pasikkal hogy álltok?-nevettem.
-Hát sehogy.-nevetett Stefani.
-Na, de itt most van 3 szabad pasi. Egyik biztos bejön.-nyújtottam ki a nyelvem. Stefani nem válaszolt csak elpirult. Még beszélgettünk pár percet és utána indultunk a vízbe. Felálltam és levettem magamról a fölösleges ruhát és elindultam. Hirtelen belehasított a fájdalom a lábamba. Összerogytam és a lábamhoz kaptam ami vérzett. Nagyon fájt és sajgott. A lányok oda jöttek hozzám.
-Ezt látnia kell egy orvosnak.-mondta Traci. Nagy nehezen felsegítettek és ekkor a fiúk is ott voltak.
-Itt mi történt?-kérdezte Liam. Amikor meglátta a vérző lábam leesett az álla.
-Juj, én nem bírom a vért.-jajgatott Zayn és ekkor kiterült a homokban. Liam felvette a pólóját, letépett belőle egy darabot és a lábamra kötötte hogy elállítsa a vérzést. Majd felkapott és elindult velem vissza a szállodába.
-Hé mi ne menjünk?-ordított Louis.
-Nem kell. Érezzétek jól magatokat.-mosolyogtam a fájdalom ellenére.
-Hova megyünk?-néztem Liam szemébe.
-Beviszlek a közeli ügyeletre megnézetni a lábad.-mosolygott rám. Örültem hogy Liam ennyire figyelmes.
-Nem vagyok nehéz?-nevettem.
-Nem.-nevetett.
***
Mire visszaértünk az ügyeletről már tíz óra volt. Nagyon sokat kellett várni. A lábamat megnézték és kiderült hogy üvegszilánkba léptem. Bekötötték és azt mondták hogy még ne nagyon lépjek rá, mert fájni fog. Szegény Liam végig izgult, kint a várakozóban ugyanis nem jöhetett be. Belé karolva próbáltam sántikálni.
-Sajnálom.-hajtottam le a fejem.
-Mit?-kérdezte Liam és felemelte az állam hogy a szemébe nézzek.
-Hogy elrontottam az estét. Ha én most nem sérültem volna le akkor még bulizhatnánk.-szomorodtam el.
-Abbie, ez bárkivel megeshetett volna. Ne hibáztasd magad.-mosolygott Liam. Jól estek a szavai. Szorosan megöleltem és vissza ballagtunk a partra ugyanis nem találtuk a többieket a szobában. Már messziről láttam hogy fénylik valami, de nem tudtam elképzelni hogy mi. Viszont amikor a többiekhez megpillantottam a tűzet. Nagyon örültem neki.

-Együtt csináltátok a tábortüzet?-kérdeztem boldogan és Liam segített leülni köré a többiekhez.
-Igen.-nevettet Niall. Liam is leült mellém és neki döntöttem a fejem.
-Nos mi van a lábaddal?-kérdezte Zayn félénken.
-Már nem nagyon fáj. Üvegszilánkba léptem.-mondtam szomorúan.
-Mi lenne ha énekelnénk valamit?-terelte a témát Niall és elővette a gitárját.
-Rendben.-egyezett bele mindenki és elkezdtük közösen énekelni. Végül a Summer Love-nál maradtunk. (keresd meg fent a zenelejátszóban és indítsd el)

"Summer Love"


[Zayn:]
Yeah-ah-ah-ah
Oh-oh-oh
Oh-oh-oh-oh
Can't believe you're packing your bags
Trying so hard not to cry
Had the best time and now it's the worst time
But we have to say goodbye

[Harry:]
Don't promise that you're gonna write
Don't promise that you'll call
Just promise that you won't forget we had it all

[Niall:]
'Cause you were mine for the summer
Now we know it's nearly over
Feels like snow in September
But I always will remember
You were my summer love
You always will be my summer love

[Louis:]
Wish that we could be alone now
If we could find some place to hide
Make the last time just like the first time
Push a button and rewind

[Liam:]
Don't say the word that's on your lips
Don't look at me that way
Just promise you'll remember
When the sky is grey

[Niall:]
'Cause you were mine for the summer
Now we know it's nearly over
Feels like snow in September
But I always will remember
You were my summer love
You always will be my summer love

[Zayn:]
So please don't make this any harder
We can't take this any farther
And I know there's nothing that I wanna change, change

'Cause you were mine for the summer
Now we know it's nearly over
Feels like snow in September
But I always will remember
You were my summer love (summer love)
You always will be my summer love (summer love)
You always will be my summer love
You always will be my summer love

Nevetve hagytuk abba az éneklést. Miközben énekeltük mindenki nézett a másikra. Nagyon jó este volt.
-Ez többször is meg kellene ismételni.-nevetett Harry és átkarolta Stefanit.
-Na, de most már menjünk mert éjfél.-utasított Eleanor. Össze szedtük a cuccokat és eloltottuk a tüzet. Örültem hogy nem rontottam el az estét és mindenki jól érezte magát. Hamarosan megérkeztünk a szállodába. Elköszöntünk egymástól és bementünk a szobánkba. Oda sántikáltam a szekrényhez és átvettem a pizsim. Befeküdtem az ágyba és vártam Liamet. Pár perc múlva ő is megjött. Át öltözött előttem. Amit viszont nem értettem. Reméltem hogy nem cukkolni akart. Befeküdt mellém és lágyan megcsókoltuk egymást. Óvatosan átfordultam az oldalamra. Liam pedig magához húzott. Erre elmosolyodtam.
-Jó éjszakát Batman.-csuktam be a szemem.
-Jó éjt szívem.-mondta halkan majd álomba merültünk.
Remélem jó lett!:) Várom a komikat és a pipákat. Kérek hosszú véleményeket.c: További szép napot. szeretlek titeket♥

2013. június 19., szerda

7. rész. Szórakozás.

Mosolygósan keltem. Felültem az ágyon és hirtelen beugrottak a tegnapi emlékek. Akaratlanul is elmosolyodtam és a mellettem szuszogó Liamre pillantottam. Már nagyon éhes voltam, ugyanis alig ettem tegnap is valamit. Gondolkoztam azon hogy hogyan keljek fel, hisz meztelen vagyok.Végül megpillantottam az ágy mellet Liam fekete pólóját és a rövidnadrágom. Gyorsan fel kaptam magamra és halkan ballagtam le. Közben vettem egy kakaót a büfében és leültem egy asztalhoz. Nyomkodtam a telefonom és közben megittam. Mire végeztem Niall huppant le mellém.
-Jó reggelt.-köszönt és letett egy tál csokis gofrit.
-Neked is.-köszöntem és vettem egyet.
-Nem baj, ha a te adagodat is el vettem?-kérdezte Niall és tömte magát.
-Nem.-röhögtem.
-Egyébként mi a terv mára?-kérdeztem és elvettem még egy gofrit.
-Nem tudom. Valami nagy bulit kéne csapni, holnap megyünk vissza Londonba.-mondtam teli szájjal.
-Ja, tényleg. Jó lesz ha fel hívom a 3 háttértáncosom? Stefanit, Tracit és Tesst.-néztem Niallre.
-Úúú, lányok?! Jöhetnek.-röhögött.
-Egyébként kié ez a póló?-nézett és látni lehetett rajta hogy gondolja kié.
-Liamé.-ahogy kimondtam vörösödni kezdtem.
-Húú. Hallottunk titeket tegnap este, Harry hallgatózott a legjobban.-nevetett.
-De vicces.-nyújtottam ki a nyelvem.
-Magaddal hoztad a gitárod? Ha igen oda tudod adni?-kérdeztem csillogó szemekkel.
-Persze, az mindig nálam van és igen.-mosolygott.
-Juj köszönöm.-pusziltam meg és felfutottam a szobájukhoz. Lassan nyitottam be. Két szempárral találkoztam.
-Nocsak, nocsak. Eltévedtél bárányka?-röhögött Zayn.
-Nem.-nyújtottam ki a nyelvem. Sikeresen megtaláltam Niall gitárját, épp indultam ki amikor megpillantottam egy párnát a földön. Gyorsan megfogtam és Harryhez vágtam aki elterült az ágyon.
-Ezt azért kapod mert tegnap hallgatóztál.-nevettem és kimentem a szobából. Lementem a szállodai medencéhez ahol sikeresen találtam egy napozóágyat. Leültem és gitározni akartam, de a nap a szemembe sütött. Próbáltam valahogy takarni, de nem ment.
Inkább arrébb ültem egy árnyékosabb helyre. Küldtem Tessnek, Stefaninak és Tracinak egy üzenetet hogyha tudnak akkor üljenek fel a gépre és jöjjenek el ma hozzánk egy kicsit felfrissülni. Majd gitározni kezdtem és dúdolni hozzá. Jó volt elveszni a gondolataim között.
***
Hirtelen a telefonom csipogása zökkentett ki. Megnéztem és a lányok írtak. Örültem hogy beleegyeztek. Akkor ma fogunk csapni egy nagy bulit. Olyan estefele fognak megérkezni. Már egy kicsit kezdett melegem lenni Liam fekete pólójában.
-Szia Abbie.-huppant mellém Louis. Szó szerint le lökött a napozóágyról.
-Úristen Louis. Vigyáznom kell Niall gitárjára.-ütöttem meg és kifújtam a levegőt. Majd éreztem két kezet a derekam körül.
-Szia Liam.-mosolyodtam el.
-Szia mazsola.-puszilta meg a nyakam.
-Mazsola?-nevettem.
-A marcipán jobb?-kérdezte és ekkor Niall termett ott.
-Mazsolát és marcipánt emlegettetek? Meg akarom enni.-nézett.
-Hát hogyha Liam engedi hogy Abbiet megedd, akkor hajrá.-röhögött Louis. Niall pedig értetlenül nézett rám. Nem válaszoltam semmit csak át nyújtottam neki a gitárját.
-Köszönöm Niall.-mosolyodtam el. Majd elindultam fel a szobába. Már át kellett öltöznöm hisz nagyon melegem volt. Gyorsan ki is választottam egy, egybe részes ruhát. Épp Liam nyitott be amikor a pólómat vettem le. Autómatikusan elfordultam és takartam magam a két kezemmel. Persze Liam csak nevetett.
-Miért veszed le a pólómat?-kérdezte szomorúan és mögém jött.
-Azért mert melegem van a fekete pólódban.-nevettem.
-Ja, és ezt akarod fel venni?
-Igen.-mosolyodtam el és megfordultam. Liam ajkai az enyémre tapadtak. Mohón faltuk egymást. Pár perccel később levegőhiányban váltunk el. Csak rá mosolyogtam és elindultam átöltözni:
A hajamat kiengedtem és Liamre néztem.
-Mehetünk le?
-Igen.-mosolygott és kézen fogott. Mire leértünk mindenki lent volt már. Félre hívtam Eleanort.
-Bocsi hogy tegnap nem mentem el veled. De most el tudok van kedved?
-Semmi baj. Persze mehetünk. Gyorsan El eltette a telefonját, elköszöntünk a fiúktól és indultunk. Úgy döntöttünk hogy a közeli plázába megyünk.
***
-Sziasztok.-"törtünk" be a szobámba, de nem volt ott senki. Csak nevetéseket hallottunk a teraszról. Lepakoltuk a cuccokat és kimentünk a többiekhez. Amint kiértem egy melltartó landolt a fejemen. Gyorsan lekaptam a fejemről és mérgesen néztem a fiúkra.
-Itt meg mi folyik?
-A rajongók dobálják felfele a cuccokat.-röhögött Harry.
-Húha ez nagyon vicces.-húztam fel a szemöldököm és inkább bementem a szobába. Elindultam be a fürdőbe és felvettem az új fürdőruhámat amit vettem.
Ki ballagtam a fiúkhoz.
-Na milyen?-kérdeztem és Liamhez sétáltam.
-Gyönyörű.-válaszolt. Ekkor csipogott a telefonom. Gyorsan berohantam és megnéztem. Tess volt az. Azt írta hogy megérkeztek. Rögtön eszembe jutott hogy kiket fogom elküldeni értük.
-Zayn, Harry és Niall. Lenne egy harci feladatotok.
-Mi?-vágta rá Zayn.
-El kéne menni a lányokért a reptérre és ide hozni.
-Fussunk.-rohant le Harry.
-De csak óvatosan.-röhögtem.

Sziasztok!:) Remélem jó lett a rész::) Egy kicsi szenvedéssel megtudtam írni, ugyanis nagyon meleg van...:s Köszönöm az előző komikat és lájkokat. Szavazni is ér!:D Köszönöm a 25 rendszeres feliratkozót:) a kövi rész 5 komi után jön!:) Nézzetek be a szereplőkhöz is mert bővült.:3 További szép napot és jó nyarat!:) #szeretemazolvasóimat♥


2013. június 15., szombat

6. rész. Verekedés. /+16/

-Sarah.-mondtam és néztünk egymásra dühösen. Még pár percig mérgesen néztük egymást és be vágtam az ajtót. Ebben a pillanatban nem érdekelt hogy fel verem az egész szállodát. Innen tudtam hogy ez a nyaralás kész katasztrófa lesz. Körülbelül 3 éve nem találkoztam Sarahval. Egyszerűen utálom a csajt. Egy osztályba járt velem és ki nem állhattam. Nagyon féltékeny lány, sőt volt olyan hogy lopott, hazudott. Egyszer én is össze vesztem vele, de akkor nagyon. Borzalmasan féltékeny volt rám amiért nekem minden össze jött, neki pedig semmi. Minden áron keresztbe akart nekem tenni. A veszekedés óta nem is láttam. Nagyon féltem hogy megint keresztbe fog nekem tenni. Nagyon kíváncsi voltam hogy mi járatban van erre. Remélem megváltozott és nem kell attól félnem hogy valakit is bántson. Harryre pedig már nem is tudtok mit mondani. Megint csak ki használ egy lányt. Hiába nem bírtam Saraht akkor is tudtam hogy rosszul fog neki esni hogy Harrynek csak a szexre kellett. Ezek a gondolatok jártak a fejemben. Nagyon fáradt voltam, de mégsem tudtam volna aludni. Nem mentem vissza a szobánkba, nem akartam Liamet felkelteni. Már tudtam hova megyek. Óvatosan és halkan lépkedtem a folyosón. Majd bele ütköztem Zaynbe és Niallbe.
-Ti meg mit csináltok?-kérdeztem értetlenül.
-Harry megkért hogy jöjjünk le mert zuhanyozni és meditálni akar egy kicsit. Niall pedig megint éhes volt.-válaszolt Zayn.
-Húúúúha. Hát biztos jót meditálhatott Harry.-kerekedett ki a szemem. A  fiúk csak értetlen fejjel rám néztek. Erre elmosolyodtam és indultam is ahova akartam. Szerencsémre ott volt a recepciós lány. Elkértem tőle a kulcsot és indultam le az alaksorba. Addigra teljesen ki ment a szememből az álmosság. Le ültem egy székre és dúdolni kezdtem. Majd minden elsötétült.
***
Éreztem hogy valaki simogassa az arcom és közben a nevemet mondja.
-Abbie. Kelj fel.-hallottam a hangot. Lassan nyitottam ki a szemem. Pislogtam egy kicsit hogy ki tisztuljon a látásom.
-Liam.-örültem neki és megöleltem.
-Úgy rám ijesztettél. Már mindenki keresett.-mondta és lágy csókot lehelt ajkamra, amit természetesen viszonoztam.
-Nem akartalak titeket megijeszteni.-mondtam szomorúan.
-Jól van, semmi baj.-mondta Liam és fel vett az ölébe. A lábamat átkulcsoltam a dereka körül és a fejemet ráhajtottam a vállára. Össze ért a mellkasunk. Jó volt érezni hogy ennyire közel van hozzám. Lassan fel vitt az emeletre, majd a szobánkba. Óvatosan le tett az ágyra majd be takart. Biztos észre vette hogy fáradt voltam. Mivel ő már fel volt öltözve ezért csak mellém ült. Tudta mi a gyengém és lassan dúdolni kezdett. Boldogan hallgattam hogy azt a dalt dúdolja amit eljátszottam neki. Pár perc múlva Niall szakította meg a nyugtató csendet.
-Hééé. Van kedvetek le jönni a partra?-ordított Niall.
-Niall halkabban már, és én nem megyek.-ordítottam neki becsukott szemmel. Éreztem Liam tekintetét rajtam. Lassan ki nyitotta a szemem.
-Nyugodtan mehetsz. Meg leszek én.-mondtam mosolyogva. Azonnal láttam Liam szemében a csillogást megcsókolt majd távozott az ajtón Niallel. Én pedig szépen lassan elaludtam.
***
Kipihenten keltem fel. Lassan fel álltam és a szekrényhez sétáltam. Valami nyárias ruha mellett döntöttem:
A hajamat kifésültem és kivasaltam. Halvány sminket tettem fel, felkaptam a telefonom és indultam le. Közben eszembe jutott amit Eleanorral beszéltem tegnap. Így az ő szobája felé vettem az irányt. Úgy gondoltam hogy meglepem ezért csak be nyitottam. Egy másodperc alatt a boldogságot a düh váltotta fel.
-Te mi a f*szt csinálsz?-néztem a fiókban kutakodó Sarahra meglepődve és karba tettem a kezem.
-Én csak..-hebegett-habogott.
-1 perced van hogy eltakarodj innen.-mondtam dühösen és közelebb mentem hozzá.
-Vagy mi lesz?
-Vagy nem állok jót magamért.-ordibáltam. Sarah csak ki röhögött és tépni kezdte a hajam. Nagyon meglepődtem, de nem hagytam magam. Téptük és ütöttük egymást. Közben elmondtuk egymást mindennek. Lassan kezdtem fáradni, de ekkor jött a felmentő sereg. Két kezet éreztem a hónom alatt és valaki hirtelen az ölébe vett. Még akkor sem engedtem a haját. Megláttam Harryt aki pedig Saraht próbálja lefogni. Majd Eleanor valahogy kibontotta a kezem és így elengedtem Sarah haját. Még mindig végtelenül dühös voltam. Megéreztem azt a hihetetlen illatot. Ekkor tudtam ki vett fel az ölébe. Liam volt. Le tett a szoba egyik sarkába. Én csak a falnak dőltem és próbáltam felfogni hogy mit is csináltam. Harry próbáltam az ellenségemet csitítani de még mindig nagy volt a szája. Majd Liamre néztem aki lihegve és értetlenül kémlelt engem. Megöleltem jó szorosan. Örültem hogy ott volt velem. Pár perc múlva mindenki lenyugodott.
-Megütöttelek?-kérdeztem Liamet és közben a padlót figyeltem.
-Nem, nem csak meglepődtem milyen erős vagy.
-Ja, értem és sajnálom.-mondtam mosolyogva és ekkor Sarahra néztem aki még mindig feszült volt.
-Itt mégis mi történt?-törte meg a csendet Louis.
-Abbie itt volt a szobában, én csak Harryt kerestem. Be hívott majd nekem esett.-hazudott Sarah.
-Ez nem is így volt.-gördült ki egy könnycsepp a szememből. Ekkor hallottam egy ismerős hangot. Apukámé volt. "Mondd el hogy nem így volt! A barátaid neked fognak hinni nem Sarahnak." Hallgattam a hangra.
-Eleanort kerestem, és amikor be nyitottam Sarah a fiókotokban  kutakodott. Egy kicsit erősebben megkértem hogy menjen ki erre tépni kezdte hajam.-ordítottam. Nem volt erőm többet veszekedni. Ki viharoztam a szobából egyenesen a partra. Majd le vettem a papucsom és sétálni kezdtem a vízben.
Folyamatosan azon járt az eszem hogy miért kell mindig valaminek történnie?! Nagyon szomorú voltam hogy mindig velem történik ilyen. Ráadásul még a fejem is fájt. Azért elég keményen verekedtünk. Majd egy rajongó tábor zökkentett ki a gondolataimból. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és fényképezgettem, majd autó grammot osztogattam. Bele telt 30 percbe. Amikor meguntam a sétálást le ültem. Hirtelen valaki megérintette a vállam. Félelmemben ugrottam egyet.
-Héé. Nyugi, én vagyok Liam.-hallottam a hangot és leült mellém.
-Liam, én.-kezdtem volna bele ha nem szakít félbe.
-Ne mondj semmit. Én neked hiszek. Amikor el mentél megbeszéltük a többiekkel és Harry ki tette Sarah szűrét.-fejezte be és megcsókolt.
-Mi lenne ha fürdenénk egyet? Úgy sincs már kint senki.-ajánlotta.
-Jó is lenne, ha vettem volna fel fürdőruhát.-röhögtem.
-Lehet meztelenül is.-kacsintott. Erre nem válaszoltam csak vállba boxoltam.
-Na gyere. Akkor ruhástól?
-Jó ruhástól.-válaszoltam.
-Okés. De én meztelenül megyek.
-Ez nem nudista strand. Itt nem lehet.-nyújtottam ki rá a nyelvem. Liam csak meghúzta a vállát, majd vetkőzni kezdett és be ment a vízbe. Elpirulva néztem kidolgozott felsőtestét.
-Na nem jössz?-kérdezte kacéran. Úgy döntöttem hogy bevállalós leszek. Nagyon szégyenlős vagyok, de most valahogy megbirkózom vele. Lassan kezdtem levetkőzni és felsőtestemet takarva mentem be a vízbe. Ami egy kicsit hideg volt és ahogy bentebb mentem libabőrös lettem. Lassan oda úsztam Liamhez aki élvezte a hullámokat. Hozzá bújtam hogy ne nagyon fázzak és hogy ne nagyon látszódjon a mellem.
-Ne takard magad, olyan gyönyörű vagy.-mondta Liam és el vette a két kezem. Végig mért majd elmosolyodott. Egyre jobban csak pirultam. Be kellett vallanom tényleg jó volt a vízben. Élveztem hogy vele lehetek. Senki sem zavart minket és azt csinálhattunk amit csak akartunk. Forró csókokban forrtunk össze.


Lassan le ment a nap is. Levegő hiányban váltunk el. Végig tapintottam a mellkasát és egy férfias nyögés hagyta el a száját. Csak az alsó ajkamba haraptam.
-Kérlek ne kínozz. Ez a gyengém.-kérlelt Liam. Csak felnevettem és a kezemmel haladtam lefelé. Majd elértem férfiasságához.
-Áll a ceruza.-röhögtem.
-Na, nem mondod.-röhögött ő is. Jó érzés volt hogy ezt váltom ki belőle. Már nagyon kívántam. Megfogta a kezem és ki mentünk a vízből. Mivel nem volt törölközőnk ezért a száraz ruhát vettük vissza.
***
Lassan fektetett le az ágyra. Forró csókokban forrtunk össze.
-Egyre jobban kívánlak.-suttogtam Liam fülébe. Lassan szabadított meg a pólómtól, majd ügyesen kikapcsolta a melltartóm. Megint eltakartam magam, de csak azért mert kíváncsi voltam hogy mi a reakció. De megint elvette a kezem és kényeztetni kezdett. Halk sóhajok hagyták el a szám. Egyre jobba kezdtem nedvesedni. Le vette rólam  a bugyimat is majd puszilgatni kezdett lent. Fordítottam a helyzetünkön. Oda hajoltam egy csókért és lassan vettem le róla a pólót és a gatyát a boxerrel együtt. Végigpusziltam minden egyes helyet a mellkasán és haladtam lentebb. Kezembe vettem a "kis" Liamet és most én kínoztam. Kicsi kutakodás után megtaláltam az óvszert majd sikeresen fel került ahova  kell neki. Majd megint alulra kerültem.
-Kérlek lassan.-kértem meg. Liam csak bólogatott egyet majd belém hatolt. Várt hogy megszokjam majd egy kicsit gyorsított.
-Szólj ha elélveztél.-utasított. Nem is fájt már. Nagyon szeretem Liamet. Úgy éreztem hogy én vagyok a világ legboldogabb embere. Ami az egészben igazán jó hogy nem szexeltünk hanem szeretkeztünk, ami között óriási különbség van. Miközben ki-be járt bennem Liam csókokban forrtunk össze én pedig a hajába túrtam. Közben hangos nyögések töltötték be a halk szobát. Liam minden egyes tolással érintette a g pontomat. Pár perc múlva együtt élveztünk el egy hangos nyögés kíséretében.
-Szeretlek.-mondta Liam és a szemembe nézett.
-Én is.-mosolyogtam rá majd megcsókoltam. Ez a mai nap. Egyben rossz és jó is volt.-gondoltam magamban. Izzadtan feküdtünk egymás mellett. Össze kulcsoltuk a kezünket és boldogan aludtunk el.
Remélem tetszett a rész!:) Köszönöm az előző komikat és lájkokat! Most írtam először +16-os részt szóval bocsi ha rossz lett!:/ Komizni, lájkolni és szavazni ér!;) További szép napot!♥

2013. június 11., kedd

5. rész. Ellenség.

Sziasztok.:) Itt a kövi rész.:) Köszönöm a komikat és lájkokat!:) Bár 20 lájk és 7 megjegyzés....Nem lett jó az előző rész?:/ Hát remélem hogy elfelejtettetek komizni vagy csak telefonról voltatok...Reméljük ez a rész jobban elnyeri a tetszéseteket.:) Pipáljatok,szavazzatok és komizzatok.:) Ha lehet hosszú komikat hogy milyen a blog és hogy tetszik-e a történet és az ötleteket is szívesen meghallgatom. További jó olvasást és szép napot!♥

Majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon, és nem a boldogságtól. Nem nagyon szeretem Dubai-t, hisz itt nyaraltam utoljára a szüleimmel. Miután meg nem haltak. Nagyon féltem hogy elő jönnek az emlékek és megint rossz irányba "futok" a drogokba, ivásba. 
-Hé, jól vagy?-kérdezték a többiek miközben értetlenül néztek rám. 
-Jaj, persze, persze. Csak valami a szemembe ment.-hazudtam és törölni kezdtem a szemem minthogyha tényleg így lenne. Lassan megérkeztünk a repülőtérre. Ki pakoltuk a cuccokat és elindultunk hogy megvegyük a jegyeket. Olyan 1 óra múlva már a gépen ültünk. Én természetesen Liam mellett, és én voltam belül. Még mindig azon kalandoztam hogy mi lesz ha újra elő jönnek az emlékek. Nagyon tartottam attól hogy ugyan olyan leszek mint régen. Nehéz volt onnan is felépülni.Miután fel szálltunk. Liam zavart meg a gondolataim közepette.
-Abbie. Miért sírtál az autóban?-kérdezte Liam miközben a szemembe nézett.
-Csak, tényleg valami bele ment a szemembe.-mondtam és le hajtottam a fejem. Majd a kezemmel kezdtem játszani.
-Figyelj. Nekem elmondhatod.-mondta Liam és felemelte az állam hogy találkozzon a tekintetünk.
-Nos. Mint tudod a szüleim meghaltak egy autóbalesetben. Dubai-ban volt az utolsó nyaralásom velük miután meg haltak. Nagyon félek hogy az emlékek elő jönnek és megint depresszióba esek. Inni és drogozni fogok. Sokkal jobban fognak hiányozni a szüleim.-mondtam már teljesen zokogva. Nem vagyok valami sírós, de ha a szüleimről kell beszélnem akkor bizony nem tudom megállni. Próbálom magam erősnek mutatni, de nem mindig sikerül. 
-Ó Abbie. Ne félj. Én nem hagyom hogy újra a drogba és az alkoholba menekülj.-mondta Liam és megölelt. Nagyon jól esett az ölelése ebben a helyzetben. 
-Viszont most pihend ki magad az ölemben.-mondat Liam. Be fészkeltem magam, nagy nehezen el fértem két ülésen hogy fel húztam a lábam. Nem nagyon volt kényelmes de még mindig jobb volt mint a semmi. Persze lehetett volna más hogy is pihennem, de nekem most így jó. Liam rám terítette a pulcsiját hogy ne fázzak. Imádom hogy ilyen törődő. Majd megsimította az arcom és lassan el aludtam. 

*Liam szemszöge*
Szerencsére Abbie el tudott aludni. Nagyon sajnáltam hogy a szülei meghaltak. Nem szeretem amikor szomorú és azt meg nem szeretném hogy megint drogozzon és igyon. Ezt nem fogom neki hagyni és mindig vigyázni fogok rá. A gondolataimból Niall zökkentett ki, aki épp az ülésemet rugdosta. 
-Niall mi a francot csinálsz?-kérdeztem tőle halkan és hátra néztem. 
-Aludni akarok, de nem férek el és ami a legborzasztóbb éhes vagyok.-mondta szomorúan. 
-Oké, de Abbiet ne ébreszd fel. Egyébként El csomagolt enni. Ja és ha megkéred Zaynt akkor lehet hogy megengedi hogy az ölébe feküdj.
-A-a..-tiltakozott Zayn amikor rá néztem. 
-Jó, de akkor legalább csöndbe maradjatok.-mondtam még mindig halkan és Abbie fészkelődni kezdett.

*Abbie szemszöge*
Ébredezni kezdtem. Lassan nyitottam ki a szemem majd Liam tekintetével találkoztam. Fel ültem majd megcsókoltam.
-Jól aludtál?-kérdezte amikor el váltak ajkaink. 
-A lehető legjobban. Megérkeztünk már?-kérdeztem és rendesen vissza ültem az ülésre. 
-Nem még van egy óra.-válaszolt Liam és a lábát kezdte mozgatni.
-Óó, bocsi. Nagyon zsibbad?-kérdeztem kétségbeesve.
-Nem, ne aggódj.-röhögött. A további egy órában beszélgettünk és zenét hallgattunk. Majd sikeresen leszálltunk. Fogtunk egy taxit ami a szállodához vitt. A fiúk ki fizették majd elindultunk a recepcióhoz ahol ki béreljük a szobákat. 5 szobát béreltünk ki. Liam ragaszkodott hogy én együtt legyek vele. Fel ballagtunk a szobánkba és fáradtan ültem la a nagy franciaágyra. Pár perc után úgy döntöttünk hogy ki pakolunk. Mire minden kész lett át öltöztem a kedvenc fürdőruhámba. Liam is követte a példám és át öltözött. Hirtelen két kéz pihent a csípőmön. Megfordultam és két gyönyörű gesztenye barna szemmel találtam magam szemben. 
-Gyönyörű vagy.-mondta Liam és egy csókot lehelt az ajkamra. Vissza csókoltam és a hajába túrtam. 
-Így sexibb.-kacsintottam Liamre aki csak elröhögte magát. Fel vettem még egy pólót és rövid nadrágot magamra és indultunk le a többiekhez. Miközben mentünk a partra béreltünk szörfdeszkát is. Le terítettük a cuccokat majd oda sétáltam a vízhez.Csak néztem a hullámokat. Ekkor minden elsötétült és olyan volt minthogyha csak én lettem volna ott. Majd megláttam anyát és apát ahogy a vízben fröcsköljük egymást. Csak álltam és álltam és bambult a képzeletem szüleményét. Bevallom jó volt őket látni. 

Majd pár perc után magamhoz tértem és megráztam a fejem. Nem, nem lehettek ott.-gondoltam magamban. Majd oda sétáltam a többiekhez és le vettem a pólóm és a gatyám. Be kentük magunkat majd el vettem egy szörfdeszkát. 
-Abbie minden rendben?-kérdezte Zayn.
-Igen. Persze.-mondtam és erőltettem magamra egy mosolyt. Nem tudtam felfogni amit előbb láttam. Alig vártam hogy nyár legyen. Erre megint depressziós leszek, remek.-gondoltam magamban. Nem nem lehet. Nyár van.! Szórakozni jöttem és nyaralni. Nem lesz semmi baj.-biztattam magam. Ekkor elvigyorodtam és a többiekre néztem.
-Készen álltok?-kérdeztem röhögve. Ebben a percben eldöntöttem hogy nem foglalkozok semmivel és csak bulizni fogok. Épp amikor elindultunk volna két kislány jött oda hozzánk autó grammért. Mindenki adott neki és elindultunk a vízbe. Még szerencse hogy tudok szörfözni. 
***
-Liam, szeretnék neked valamit mutatni.-mondtam és magam után húztam.
-Hova megyünk?-kérdezte értetlenül.
-Csak gyere.-mondtam és húztam magam után. Szerencsére a part nincs olyan messze a szállodától. Le mentünk az alaksorba ahol pár hangszer volt, ugyanis ebben a szállodában néha-néha szoktak előadások is lenni és itt van minden. A recepciós hölgy kedves volt és oda adta a kulcsot. Liamet le ültettem a zongora melletti székre én pedig a zongorához ültem.
-Ezt régen írtam amikor egyedül voltam. Most pedig szeretném neked eljátszani.-mondtam és rá mosolyogtam.: zene :zongorázni kezdtem és hozzá énekelni.
Everybody needs inspiration
Everybody needs a song
A beautiful melody when the night's so long
'Cause there is no guarantee that this life is easy

Yeah, when my world is falling apart
When there's no light to break up the dark
That's when I , I , I look at you

When the waves are flooding the shore
And I can't find my way home anymore
That's when I , I , I look at you

When I look at you, I see forgiveness, I see that truth
You love me for who I am like the stars hold the moon
Right there where they belong
And I know I'm not alone

Yeah, when my world is falling apart
When there's no light to break up the dark
That's when I , I , I look at you

When the waves are flooding the shore
And I can't find my way home anymore
That's when I , I , I look at you

You appear just like a dream to me
Just like kaleidoscope colors that prove to me
All I need, every breath that I breathe
Don't ya know, You're beautiful

Yeah, yeah

When the waves are flooding the shore
And I can't find my way home anymore
That's when I , I , I look at you
I look at you

Yeah, yeah, oh, oh
You appear just like a dream to me
Fáradtan és elégedetten fejeztem be a dalt majd Liam felé pillantottam. Láttam a szemébe a csillogást. Oda hajoltam hozzá és lágy csókot leheltem puha ajkára amit viszonzott. Miután el váltunk el röhögtem magam. Felszabadultabbnak éreztem magam hogy megmutattam neki ezt a dalt.
-Gyönyörű dal amit egy gyönyörű lány énekel.-mondta röhögve és még mindig egy kicsit vizesen.
-Gyere menjünk fel.-mondtam és elindultunk fel. Először persze vissza adtam a kulcsot.
-Köszönöm szépen.-köszöntem meg a kedves lánynak és fel mentünk. Liam egyenesen a szobánkba ment én pedig megnéztem hogy a többiek vissza jöttek-e már. Be nyitottam Zaynékhez és megpillantottam a 3 fiút akik párna csatáztak. Gyerekek.-gondoltam magamban és megforgattam a szemem majd be csuktam az ajtót. Utána az utam Eleanorékhoz tartott. Oda is halkan és óvatosan nyitottam be.
-Sziasztok.-köszöntem. Látom épségben haza értek.
-Szia Abbie.-köszönt röhögve Louis. El pedig csak rám mosolygott.
-Milyen volt a parton?-kérdeztem és le ültem az ágyra.
-Egész jó. Egyébként hova tüntetek?-kérdezte El kíváncsian.
-Louis.-mondtam és az ajtó felé mutattam. Úgy láttam vette az adást. Fel állt.
-Nem baj. Akkor át megyek Liamhez és tőle kérdezem meg mit csináltatok.-mondta egy perverz vigyorral a kíséretében és ki vonult. Nem tudom mire gondolt, de szerintem nem is akartam tudni.
-Szóval mi volt?-kérdezte Eleanor és láttam a kíváncsiságot a szemében.
-Eljátszottam neki a dalt.-mondtam mosolyogva és boldogan.
-Amelyiket akkor írtad amikor rá találtál arra a fa házra a parkban?
-Igen.-mondtam röhögve.
-Na,de már megyek.-Holnap el megyünk vásárolni?-kérdeztem Eltől.
-Rendben. Legyen egy csajos nap.-kacsintott, majd el köszöntünk egymástól és jó éjszakát kívántunk. Elindultam a szobánk felé ahol meghallottam a fiúk beszélgetését. Rólam és Elről beszéltek. Csak el mosolyodtam és be nyitottam.
-Louis. El már vár.-mondtam röhögve és le dőltem az ágyra. Louis elköszönt és kettesben maradtam Liamel.
-Azt a dalt, amit ma nekem játszottál azt csak én hallottam eddig?
-Igen.-válaszoltam mosolyogva.
-Még mindig az jár a fejemben.
-Örülök.-válaszoltam és vadul megcsókoltam.
***
Végre készen lettem a zuhanyzással. Nagyon örültem hisz most alszom először együtt Liamel.
-Jó éjszakát.-mondta Liam és megpuszilta a fejem.
-Köszönöm és neked is.-mondtam és a fejem a mellkasán pihentettem. Majd meghallottam ahogy dúdolja a dalt. Nagyon jól esett. Úgy érzem ez lett a mi közös dalunk. Már majdnem aludtam amikor hangokat hallottam a mellettem lévő szobából. Abból a szobából ahol Harry van. Egyből gondoltam hogy mi folyhat ott.
-Liam, alszol már?-suttogtam.
-Hogy tudnék ekkor nyögdécselésben.-suttogott ő is.
-Komolyan Harry fel veri az egész szállodát.
-Nem sokáig, mert ha 5 perc múlva nem hagyja abba a partnerével akkor át megyek.-suttogott Liam mérgesen. Hamar el telt az a pár perc és még mindig hallottam a hangokat. Fel ültem az ágyon és megláttam hogy Liam már alszik, ezért úgy döntöttem hogy én megyek át szólni. Fáradtan csoszogtam át, de mégis halkan hisz egy folyosón vagyok ahol szobák vannak. Kopogás nélkül nyitottam be és megpillantottam Harryt az ágyában egy barna hajú lánnyal. Idegesen és meglepődötten néztem a lányra hisz ismertem.
-Sarah.-mondtam és néztünk egymásra dühösen....

Remélem jó lett!:) Nem baj ha a daloknál ki teszem a szöveget is?:) Erre válaszoljatok pls..:) 

 

2013. június 7., péntek

4. rész. Én megmondtam.

Sziasztok!:) Meghoztam a várva várt 4. részt.:) Nagyon örültem a 9 kominak és a 10 lájknak! Nem is beszélek tovább itt a rész! Jó olvasást!

*Abbie szemszöge*
Fáradtan köszöntem el a rajongóimtól és sétáltam le a színpadról. Örültem hogy nyári szünet van nekem is, de egy kicsit el szomorított hogy kb. 2 és fél hónap után énekelhetek. De inkább arra koncentráltam hogy nyár van. Itt az ideje bulizni, szórakozni, kikapcsolódni. 
-Sziasztok. Na élveztétek?-kérdeztem a többiektől miközben a falnak támaszkodtam. 
-Nagyon ügyes vagy.-mondta El, és odajött megölelni.
-Nagyon jó voltál Abbie. Találkozunk szeptemberben. Persze addig is tartsuk a kapcsolatot és szólunk mikor gyere próbálni.-mondta Dave és Kate. Majd el köszöntünk tőlük és lassan mi is mentünk.
***
-Jó éjszakát.-köszöntem el a többiektől. Majd rá mosolyogtam Liam-re aki elpirult és utána a haját kezdte babrálni. Be csuktam az ajtót majd az ajtónak dőlve ültem le. Bele haraptam az alsó ajkamba és a csókon járt az eszem. Úgy éreztem hogy repülni tudnék és ami a legfontosabb szerintem szerelmes vagyok.-gondolkoztam magamban. Úgy döntöttem hogy át öltözök pizsamába és lefekszek. Már az ágyba voltam és feküdtem amikor kopogtattak az ajtón.
-Szabad.-mondtam ráncolt szemöldökkel. Egy kicsit már fáradt voltam. Viszont amikor megláttam ki nyitotta ki, rögtön egy mosoly ült az arcomra. Liam volt az. Egy szál boxerben. 
-Bocsi. Felébresztettelek?-kérdezte csillogó szemekkel. 
-Nem.-válaszoltam és fel ültem az ágyban. 
-Csak azt szeretném mondani hogy holnap a többiek moziba mennek és szeretném hogy ha itthon maradnál velem. Beszélni szeretnék veled.
-Rendben. De biztos hogy csak ennyit szerettél volna?-kérdeztem miközben végig mértem. Ekkor elvörösödött. 
-öö..Igen, vagy nem?!-mondta és közeledni kezdett. Azt hittem hogy elájulok amikor megéreztem a parfümje illatát. Igaz hogy nem volt rajta ruha, csak boxer, de akkor is lehetett érezni. Közelebb jött és lágyan megcsókolt. Bele túrtam a fel állított hajába és vissza csókoltam. Pár perc után levegő hiányban váltunk el majd Liam jó éjszakát kívánt és ki ment. Hátra dőltem az ágyban és le kapcsoltam a villanyt. Biztosra mondhatom hogy mosolygósan aludtam el. 
*Reggel*
Arra keltem hogy a nap sugarai a szemembe sütnek. Lassan fel keltem és egyből be ugrott a tegnapi csók. Nem tudom mi volt velem, de az biztos hogy egy fiú elvarázsolt. Ki ballagtam a teraszra majd meg láttam a többieket akik elköszöntek Liamtől. Ekkor ugrott be ma beszélgetni fogunk. Neki támaszkodtam a korlátnak majd néztem a kidolgozott felsőtestét. A többiek elmentek majd Liam le feküdt a napozóágyra. Persze először fel nézett és ki szúrt engem. Oda sétált a kicsi teraszom alá.
-Jó a kilátás?-kérdezte röhögve. 
-Tökéletes.-mosolyogtam rá és a szívem egyre gyorsabban vert. 
-Mindjárt megyek.-mondtam és fel öltöztem. Nagyon meleg volt ezért fel vettem az egyik fürdőruhám és rá az egyik rövidnadrágom. A hajamat fel kötöttem copfba és elindultam le valami ennivalóért. Közben úgy döntöttem hogy ha nagyjából mindenki el ment akkor takarítani fogok és Liam is fog segíteni. De, először eszek. Találtam sütit a konyhában és most nem foglalkoztam azzal hogy Niallé lehet-e mert nagyon éhes voltam. Lassan el készültem. Fel voltam öltözve, nem voltam éhes és semmi bajom. Úgy döntöttem hogy először a kertben kezdek el rendet rakni. Ki mentem és megcsapott a meleg. Először a slagot pakoltam el. Be kell vallani nehéz volt. Amíg én cipekedtem Liam fel ült a napozó ágyon és engem figyelt hogy pakolok.
-Olyan aranyosan pakolsz.-mondta és küldött egy csókot.
-Hahahaha, de vicces. Segíthetnél.-mondtam és néztem rá komolyan.-Vagy inkább ne, mert mire fel kelsz addigra én is el teszem Egyébként be vagy kenve?-kérdeztem röhögve.
-Nem. Minek az?-kérdezte és vissza feküdt. 
-Azért hogy le ne égj, te buta. Nagyon fog fájni és égni.-mondtam és oda mentem hozzá. A lábamat át lendítettem a csípője felett és rá ültem. Ekkor el mosolyodott és le vette a napszemüveget. 
-Miről is akartál beszélni?-kérdeztem boci szemekkel. Ekkor Liam fel ült és úgy ültem tovább az ölébe.
-Csak kettőnkről szerettem volna. Tudod Abbie. Rá jöttem hogy te igazán más lány vagy mint a többi. Tökéletes vagy. A gyönyörű kék szemed, a szép hosszú szőke hajad és még sorolhatnám. Már egy éve tetszel és már nem bírom tovább. Veled szeretnék lenni. Mert SZERETLEK! Nem tudom elképzelni az életem nélküled. Ezért azt szeretném kérdezni hogy, lennél-e a barátnőm?-fejezte be Liam és csillogó szemeibe néztem. Soha nem mondtak nekem még ennyire szépet. Sírni tudtam volna a boldogságtól. Most már biztosra tudtam. Szerelmes vagyok egy gesztenye barna szemű fiúba. Nem válaszoltam ha nem egyből megcsókoltam. Ez volt az eddigi legszenvedélyesebb csókunk. Mikor elváltak ajkaink Liam arcára egy nagy vigyor kerekedett.
-Ezt egy igennek veszem.-mondta mosolyogva. Erre csak én is elmosolyodtam. Majd fel álltam róla és elindultam be. Mivel már a kert kész volt. Most jöhetett a konyha és a nappali. Liamnek pedig a fürdőszobát és a vécét hagyom. Pár óra múlva kész voltam.
-Liam.-ordítottam neki.
-Igen?
-Gyere takarítsd ki a fürdőt és vécét.-utasítottam.
-Én nem.-tiltakozott.
-De igen.-mondtam és a kezébe nyomtam a takarítószereket.
-Na, jó.-mondta szomorúan és be ment a fürdőbe. Én addig fel mentem és úgy határoztam hogy le zuhanyzok mert nagyon meleg van. Ki szálltam a zuhanyzó alól és hirtelen megijedtem. 
-Liam. Mit keresel itt?-kérdeztem és próbáltam magam takarni. 
-Csak kerestelek és itt találtalak.-vigyorgott.
-Ide tudod adni a törölközőm?-kérdeztem elpirulva.
-Persze.-mondta és oda adta. Gyorsan magamra tekertem és ki mentem a fürdőből. Majd Liam le "támadott" az ajkaival. Majd bele mosolyogtam a csókunkba. 
-Mi van?-kérdezte röhögve.
-Kész van a fürdőszoba? Egyébként meg szeretnék még felöltözni is.-mondtam mosolyogva.
-Igen, kész, és miért nem maradhatok?-kérdezte. Igazság szerint szégyenlős vagyok egy kicsit, ezért nem szeretnék Liam előtt fel öltözni.
-Csak.-mondtam és az ajtó felé mutattam. Liam ki ment rajta és fel öltöztem. 
Pár óra múlva hallom hogy valaki kiáltozik.
-Ááááá, Úúúúúú.-hallottam az ordítást a nappaliból. Gyors léptekkel indultam le az emeltről.  Liamet pillantottam meg aki a kanapéra próbált le ülni.
-Mi baj?-kérdezte meglepődve. 
-Fáj a hátam és a mellkasom.-nyávogott Liam. Ekkor el röhögtem magam. 
-Ennyire vicces?-kérdezte morcosan. 
-Nem. Nem azon röhögtem.-mondtam és oda léptem mögé majd le vettem róla a pólóját. 
-Ahogy gondoltam.-mosolyodtam el.-Liam mondtam hogy kend be magad.
-Nem is voltam olyan sokat a napon.-mondta majd inkább megcsókoltam hogy ne keljen hallanom a nyávogását. Ekkor toppantak be a többiek.
-Itt meg mi folyik?-kérdezték tátott szájjal. Én csak elmosolyodtam Liam pedig beszélt. 
-Össze jöttünk Abbievel.-mondta Liam boldogan.
-Ó. Gratulálunk.-mondták egyszerre kórusba.
-Készen álltok amúgy a kirándulásra?-kérdezte Zayn boldogan. Igazság szerint el felejtettem. De örültem hogy el megyünk valahova. Liam fel vette a pólóját és elindultunk fel. Mivel Zayn közölte hogy ma indulunk. Ezért fel mentünk és össze pakoltuk a cuccokat. Én és Liam hamarabb készen lettünk. Úgy döntöttem hogy be kenem a hátát a hülyémnek. Le vette a pólóját és a kezemre nyomtam a krémet. 
-Áááá, úúúú.-ordított Liam.
-Jaj. Még hozzád sem értem.-mondtam röhögve. Óvatosan kentem szét a krémet a hátán, mellkasán meg a nyakán. 
-Nagyon fáj.-mondta Liam szomorúan.
-ÉN MEGMONDTAM!-jelentettem ki.
-Jól van na.-mondta majd ki nyújtotta a nyelvét és megcsókolt. Vissza csókoltam és a kezemet a nyaka köré fontam. Ekkor felszisszent. 
-Jaj. Bocsi.-mondtam boci szemekkel.
-Ó. Rád nem lehet haragudni.-mondta és megpuszilta az orrom.
***
-Nos indulhatunk a reptérre?-kérdezte Zayn aki már nagyon izgult. 
-Persze.-ordította mindenki. Zayn autójával mentünk. Szerencsére be fért mindenki. De csak addig kellett amíg ki megyünk a reptérre.
-Egyébként hova megyünk?-kérdeztem.
-Meglepetésnek szántam, de elmondom. Dubai-ba megyünk.-örült Zayn. Nekem ekkor fagyott le a vigyor a számról. Majd egy könnycsepp gördült végig az arcomon, és nem a boldogságtól....

Remélem tetszett!(: További szép napot mindenkinek!(: Ja és kérhetek HOSSZÚ komikat? légyszi(: #szeretemazolvasóim♥

2013. június 4., kedd

3. rész. Csók.

Nem, nem is gondoltam tudtam hogy miattam. Ezzel a gondolattal mentem fel a szobámba vissza. Be kapcsoltam a laptopom és fel mentem egy kicsit twittere. Pár rajongót vissza is követtem. Pár perc után ki kapcsoltam a laptopom és boldogan indultam le. Egyenesen a konyhába vezetett az utam. Csináltam magamnak szendvicset és nagy szerencsémre megtaláltam Niall eldugott chipsét. Gyorsan fel osontam a szobámba hogy Niall ne hogy meglássa. Amint be értem a chipset a párnám alá dugtam. Ekkor kopogtak az ajtón.
-Szia Abbie. őőőőőő...Mit csinálsz?-kérdezte El értetlen fejjel.
-Szia. Chhhhhhhhhhhs. Gyere be gyorsan.-mondtam El-nek.
-De miért?-kérdezte és becsukta az ajtót maga után.
-Megtaláltam a konyhában az utolsó chipset ami Niall-é.-mondtam vigyorogva.
-Ó, de jó, és mit akarsz vele csinálni?-kérdezte El nevetve.
-A hajamra kenem. Szerinted mit? Megenni.-mondtam röhögve és ki bontottam. El mellém huppant és úgy döntöttünk hogy be kapcsolunk egy filmet és közben jól elbeszélgetünk.
***
-Jó éjszakát.
-Neked is El. Szeretlek.-mondtam és megöleltem.
-Én is. Holnapra mi a terved?
-Holnap koncertem lesz.
-Ja értem. El mehetek rá?-kérdezte El vigyorogva.
-Hát persze.
-Akkor jó.-mondta Eleanor és ki ment a szobából. A maradék chipset rá tettem az éjjeli szekrényre és elindultam zuhanyozni. Természetesen a pizsamám elfelejtettem be vinni ezért egy szál törölközőben jöttem ki. Egyszer csak Zayn "tört" be hozzám. Én egy szál törölközőben ott állok előtte ő pedig se köpni és nyelni nem tud.
-Kopogni luxus?-kérdeztem hülye fejjel.
-Bo-bocsi, csak kérdezni szerettem volna valamit.-hebegett-habogott. 
-Na mondjad.-sürgettem. Ekkor Harry is be kukucskált a kicsi résen. 
-Na de jó.-gondolkodtam hangosan. Harry is be jött nagy kaján vigyorral. 
-Na szóval arról van szó hogy holnap koncerted van. Igaz?-kérdezte Zayn.
-Igen.-mondtam karba tett kézzel. Gondolom Liam is itthon van már ha Harry igen. 
-Nos akkor hétfőn kirándulás.-ordított Zayn.
-Ne kiabálj és rendben.-mondtam röhögve. 
-Na, de kifele.-tuszkoltam kifele a fiúkat. Sikeresen ki tudtam őket küldeni. Át öltöztem és be feküdtem az ágyba. Még le se dőltem, de már valami nyomta a hátam. A kezemmel felfedező útra mentem és eszembe jutott mire feküdhettem le. A tányérra, amin a szendvicsek voltak. Erőtlenül keltem fel és vittem le a tányért. Mivel már gondolom mindenki feküdt nem oltottam fel a villanyt. Gyorsan be tettem a mosogatóba és elindultam. Majd valaki hozzám ért. Hirtelen ugrottam egyet, hisz nem számítottam senkire. Félve pillantottam fel a velem szemben lévő emberre. 
-Szóval te vagy.-mondtam röhögve és egy kicsit megcsaptam a karját. Mondjuk nem minthogyha érezte volna az ütésem.
-Igen én. De te mit csinálsz?-kérdezte röhögve. 
-Csak le hoztam a tányért.-mondtam röhögve majd fel néztem a szemébe. Egy kicsit nehéz volt megtalálni a sötétben, de sikerült. Úgy éreztem hogy a szívem kalapál. Nem tudom mi volt velem, de az biztos hogy forrósodik a levegő. Liam a két kezét a csípőmre fonta és rám nézett. Olyan bizsergő érzés volt és nagyon tetszett. Majd hirtelen közeledni kezdett az ajka az enyémhez. Nem kellett gondolkoznom egyből rá tapasztottam az enyéimet. Lágy csókban forrtunk össze. Nagyon boldog voltam. Úgy éreztem hogy nem vagyok egyedül. Pár perc után levegőhiányban váltunk el. Bele néztem a szemébe majd fel szaladtam a szobámba. Le feküdtem és gondolkozni kezdtem. Egy éve ismerem Liam-et. Azóta soha nem tűnt fel hogy érez irántam valamit. De az se, hogy én is. Érdekes. Lehet hogy mind végig itt volt a szerelem előttem csak nem vettem észre?-kérdeztem magamtól és pár perc után el aludtam. 
Szép reggelre keltem. Rá pillantottam az órámra és örültem hogy időben keltem. Persze rögtön be ugrottak a tegnapiak. Az alsó ajkamba harapva keltem fel és felöltöztem. A hajam pedig be göndörítettem. Gyorsan össze kapkodtam a táskám és elindultam le. A fiúk már készen voltak. 
-Sziasztok. Indulhatunk?-kérdeztem frissen és mosolyogva. 
-Na végre fel keltél. Már azt hittük hogy meghaltál.-mondta Niall röhögve. Még szerencse hogy épp a kezembe akadt egy párna. Amivel jól megdobtam. Összesen 2 autóval mentünk. Az enyémmel és Eleanor-éval. Mivel nem tudták hogy hova megyünk meg hogy hol lesz a koncert ezért El követett engem. 
***
-Szia, Dave. Szia, Karen.-köszöntem a testőrömnek és a stylis-omnak. 
-Ő itt az 1Dés El az unokanővérem, fiúk, El, ő itt Dave és Karen.-mutattam be őket egymásnak.
-Szóval Abbie. Még lesz egy próbád és nem soká kezdhetünk is.
-Rendben. Nyugodtan foglaljatok helyet, addig én be éneklek.-mondtam és a kezembe vettem a mikrofonom. Majd énekelni kezdtem. zene katt rá
Whoa!

You wake up. It's raining and it's Monday.
Looks like one of those rough days. Time's up!
You're late again so get out the door (get out the door).
Sometimes you feel like runnin'.
Find a whole new life and jump in.
Let go, get up and hit the dance floor.
When the lights go down, it's the ending of the show!
And you're feeling like you got nowhere to go.
Don't you know?


You can change your hair,
And you can change your clothes.
You can change your mind,
That's just the way it goes.
You can say goodbye and you can say hello.
But you'll always find your way back home.
You can change your style,
You can change your jeans.
You can learn to fly,
And you can chase your dreams.
You can laugh and cry,
But everybody knows.
You'll always find your way back home.


Huh!

Your best friends
Your little hometown.
Waiting up wherever you go now (mmm)
You know that you can't always turn around (turn around)
Cause this world is big and it's crazy (it's crazy)
This girl is thinking a maybe.
This life is what some people dream about (dream about)
Cause when I'm feeling down and I'm all alone (one-one)
I always got a place where I can go.
'Cause I know.

 [Chorus]
Yeah they know exactly who you are (are)
Where the real you is a superstar (star)
You know it's never too far away.


You can change your hair,
You can change your clothes.
You can change your mind
That's just the way it goes.
You can say goodbye and you can say hello.
But you'll always find your way back


You can change your hair,
You can change your clothes.
You can change your mind
That's just the way it goes.
You can say goodbye and you can say hello.
But you'll always find your way back home.
 

You can change your style,
You can change your jeans.
You can learn to fly,
You can chase your dreams,
You can laugh and cry.
But everybody knows.
You'll always find your way back home.


You'll always find your way back home.
You'll always find your way back home.
You'll always find your way back home.
You'll always find your way back home.
 

You'll always
You'll always find your way.
You'll always find your way (back home) back home. 


Majd kimerülten fejeztem be a zenét. A többiekre néztem akik tátott szájjal néztek.
-Hűha. Hallottalak már énekelni, de ez volt az eddigi legjobb.-mondta Niall.  
-Köszönöm.-mondtam és rá néztem Liam-re aki csak rám mosolygott. Ezen én is el mosolyodtam. Úgy éreztem hogy szerelmes vagyok.
-Abbie. Gyere át öltözni mindjárt kezdődik a koncert.-mondta Karen. 
-Remélem élvezni fogjátok.-mondtam a többieknek és elindultam öltözni. Fél óra múlva minden készen volt. Én is. Még öt perc és kezdődik.-gondolkodtam. Hamar el telt és fel futottam a színpadra ahol sikítással köszöntöttek.
-Sziasztok. Örülök hogy ennyien eljöttetek. Nagyon szeretlek titeket. Remélem élvezni fogjátok a koncertet.-mondtam a közönségnek akik megint sikítani kezdtek. Mögém jöttek a háttér táncosok is és elkezdődhetett a koncert.  
Remélem tetszett!:) Nagyon köszönöm az előző komikat és lájkokat.!:) Remélem erre is kapok. Ja és persze olvasókat is.:D Komihatár nincs. Szerintem a kövi részt pénteken hozom. Szép napot:) #szeretemazolvasóimat♥