2014. február 2., vasárnap

Epilógus+búcsú.

Rohantam a hotelba, majd előkerestem a legnagyobb bőröndöm és beledobáltam a cuccaim. Reméltem hogy Liam-et utol érem, de már biztos a gépen ül, ami egyenesen Londonba megy. Ideges voltam és egyben izgatott. Izgatott, mert végre haza megyek, és ideges, mert nem tudtad hogy a többiek mit szólnak. Pakolás közben felhívtam egy taxit. Sietősen cipeltem a táskáimat a csomagtartóba, majd úgy vágódtam be a kocsiba, mint aki nemnormális.
-A repülőtérre lesz.-mosolyogtam a sofőrre, majd a kezembe vettem a telefonomat, és Liam-et tárcsáztam sikertelenül, ugyanis kinyomta, amit teljesen megértek. Boldogan néztem New York házait, miközben az autó elillan mellettük. Nem is érdekelt semmi, csak otthon akartam lenni. Reméltem hogy a többiek megfogják bocsájtani ezt a hibám, de megérteném ha nem, hisz önző voltam. Csak magamra gondoltam, de ha hazamegyek, minden más lesz. Kifizettem a taxit, majd jegyet foglaltam. Idegesen tördeltem a kezem a várakozóban és nézelődtem. Liam nem volt sehol. Felszálltam a gépre, és csak vártam, hogy végre elinduljon.

Sóhajtottam, amikor a bemondóban felcsendült egy nő hangja, aki arra kért hogy csatoljuk be az öveinket. A percek lassan teltek, meglepően lassan. Összeszedtem a cuccom, amit a repülőre vittem fel, majd a csomagjaimat. Kicsit korgott a gyomrom, de most az sem érdekelt. Kerestem egy üres taxit. A vezető tátott szájjal nézett, ami kicsit irritált, főleg hogy zaklatott is voltam.
-Mit néz ennyire?-kérdeztem meg végre. Komolyan leütöttem volna, ha nem jár következményekkel az erőszak.
-Megbocsásson, de ön Abbie Lewis? A gyönyörű énekes? Adna egy aláírást a lányomnak?-kérdezte. Persze, pont jókor. 
-Bocsásson meg, de "élet-halál" között vagyok most. Esküszöm hogy olyan éneket nyomok a lányának, ha hazavisz, hogy egész életében arról fog beszélni.-könyörögtem. Nem akartam hogy megtudják a fotósok hogy itthon vagyok, mert akkor biztos hogy nem fogok elbújni előlük. Muszáj volt haza mennem. A sofőr elindította az autót, majd kifújtam a maradék levegőm. A kezeim remegtek, sőt, a lábaim is. 
Észrevettem hogy lassabban megyünk, majd megálltunk. 
-Mi történt?-nyafogtam. Ilyenkor kell mindennek közbe jönnie, persze. 
-Úgy látszik dugóba keveredtünk.-sóhajtott a férfi. Na nekem most lett elegem. Előkotorásztam egy cetlit a táskámból, majd felírtam a címem és odadobtam a vezetőnek.
-Erre a címre küldje a cuccaim és hogy mivel tartozom önnek.-kiabáltam, majd futásnak eredtem. A szívem hevesen lüktetett. Futottam a szívem másik feléért. Olyan 10 percig futottam, majd köhögve helyet foglaltam egy padon. Mikor felhúztam volna a kapucnim, egy éles hangot hallottam.
-Csak nem te vagy Abbie? Hogy kerülsz ide?-ismertem fel a nyálas hangot.
-Sarah.-sóhajtottam. Felnéztem, majd mindenki minket nézett, hát persze. Vajon miért is akartam a csukját felvenni? Elegem volt ebből a nőből, meggondolatlanul, de boldogan álltam elé, majd a kezem csattant az arcán.
-Remélem tudod miért kapod. Már rég meg kellett volna tennem, de csak most ébresztettél rá, hogy mekkora r*banc is vagy, valójában.-mosolyogtam boldogan, majd elindultam, hisz a nap fénypontja még hátra van. 

Idegesen keresgéltem a kulcsom a táskámban. Vajon otthon lesznek? És ha nem? Megbocsájtanak? És Liam? Hirtelen megfordultam, majd tettem két lépést bátortalanul. 
-Nem, nem Abbie. Nem hátrálhatsz meg. Te tetted tönkre, hát hozd is rendbe.-suttogta az agyam, majd behelyeztem a kulcsom a zárba és elfordítottam. Remegve léptem be a házba, ami ugyanúgy állt, mint ahogy volt. Hirtelen egy szürke-fehér gombolyag szaladt hozzám, ha nem ismertem volna, akkor már rég a világ másik oldalán lennék, hisz biztos felfalna, de mivel Liamtől kaptam Ornatera elvesztése miatt, nem féltem.
-Szia pajtás.-hajoltam le hozzá, majd megsimogattam és megnéztem a bilétáját, hisz amikor még itt voltam, nem neveztem el. Felnevettem amikor elolvastam a nevet "Lucas". Ilyen nevet is csak Niall adhat egy kutyának. Körülnéztem a földszinten, és megbizonyosodtam róla, hogy senki sem volt otthon. Felmentem az emeletre, majd egyenesen a volt szobámba mentem. Lassan benyitottam, és megláttam Liam cuccait az enyémekkel. Felemeltem fekete pólóját az ágyról, majd megbizonyosodtam arról, hogy ebben volt, amikor találkoztam vele. Óvatosan beszívtam kellemes illatát, majd becsuktam a szemem és engedtem hogy előtörjön a sok emlék. Mikor kinyitottam szemem, megláttam a falon lévő képet, amin én és Liam volt. Elmosolyodtam és tovább mentem a házban. Muszáj volt megnéznem, hogy Eleanor itthon van-e. Reménykedve nyitottam be a szobába, de csalódnom kellett. Lehajtott fejjel léptem be, majd leültem az ágyra és gondolkodni kezdtem.
Vajon hol lehetnek? Hova mentek ilyenkor? Mit csinálnak?-gondolkodtam hangosan és a szemem egy sötét képet szúrt ki. Felálltam majd odamentem megnézni. Elmosolyodtam és még a könnyeim is kicsordultak amikor rájöttem, hogy egy kisbaba van a képen. Biztos ultrahangon készült a kép. Ujjaimmal végigsimítottam a képet, és elolvastam rajta egy nevet, "Abel". Borzalmasan éreztem magam. Nem hogy elhagytam a családom, a fiút akit szeretek, de még Eleanor mellett sem voltam ott, akinek a legtöbbet köszönhetek. Persze, neki ott van Louis, de akkor is ennyivel tartoztam volna neki. Letöröltem a könnyeimet, majd megláttam egy közös képünket, amin mi voltunk és persze Ornatera. 
-Hát persze.-csaptam a homlokomra.-A farm. A fa.-ugrott be minden majd lesiettem ez emeletről. Bezártam az ajtót, majd fotósok tömegei díszelegtek ott. 
-Abbie, hogy hogy visszajöttél? Mi történt?-jöttek a tipikus kérdések, de hátat fordítottam nekik, majd sietni kezdtem. A lovarda nem volt messze, de nem épp a legmegfelelőbb nap a sétához. 

Sietősen csuktam be a kaput, hogy mások ne tudjanak bejönni, majd keresni kezdtem a többieket. Hirtelen megpillantottam Colint, aki a többiekkel beszélgetett. Mosolyogva néztem végig rajtuk. Semmit sem változtak, csak Eleanor pocakja nőtt meg. Békésen beszélgettek a kerítés mellett, ahol a lovak ki voltak engedve. Már csak egy valaki hiányzott, Liam. Lassú léptekkel közelítettem meg őket. Féltem a következményektől. 
-Sziasztok.-szóltam halkan, majd a hangomra mindenki megfordult és elképedett. 
-A-abbie.-dadogták, majd hozzám futottak és megszorongattak. Meglepődtem. Azt hittem hogy haragudni fognak és elküldenek melegebb éghajlatra.
-Hogy vagy? Hogy-hogy visszajöttél? Mesélj.-dobták a kérdéseket, de csak egy valakire akartam figyelni, Liamre.
-Figyeljetek.-sóhajtottam.-Mindenre válaszolni fogok, de hol v...?-nem engedték hogy befejezzem, mindenki elmosolyodott.
-Elment lovagolni, tessék itt van Comet.-nyújtotta a kantárszárat, majd a sisakot Tess.-Köszönöm.-öleltem meg, majd felszálltam lovára és elvágtattam. Már csak egy hely volt, ahol Liam lehetett, az pedig nem más, mint az öreg fa, a puszta végén.
Imádtam lovagolni, de valahogy most nem kapcsoltam ki. Szememmel Liamet kerestem. Mikor odaértünk a megemlített helyre, meghúztam a kantárt és leszálltam Cometről, majd kiszúrtam azt a fiút, aki miatt, vagyok önmagam. Háttal állt nekem. Eszembe jutott a kedvenc számom, amit még én mutattam neki. (katt!)
Lassan énekelni kezdtem, és mikor meghallotta felém fordult. Meglepődöttnek, de mégis boldognak látszott. Igaz, nem volt most itt zongora, de akkor is jól hangzott a szöveg.


Everybody needs inspiration
Everybody needs a song
A beautiful melody when the night's so long
'Cause there is no guarantee that this life is easy

Yeah, when my world is falling apart
When there's no light to break up the dark
That's when I , I , I look at you

When the waves are flooding the shore
And I can't find my way home anymore
That's when I , I , I look at you

When I look at you, I see forgiveness, I see that truth
You love me for who I am like the stars hold the moon
Right there where they belong
And I know I'm not alone

Yeah, when my world is falling apart
When there's no light to break up the dark
That's when I , I , I look at you

When the waves are flooding the shore
And I can't find my way home anymore
That's when I , I , I look at you

You appear just like a dream to me
Just like kaleidoscope colors that prove to me
All I need, every breath that I breathe
Don't ya know, You're beautiful

Yeah, yeah

When the waves are flooding the shore
And I can't find my way home anymore
That's when I , I , I look at you
I look at you

Yeah, yeah, oh, oh
You appear just like a dream to me.-elhalkulva fejeztem be, majd hozzá siettem és megcsókoltam. Régóta vágytam erre. Ajkaink tökéletesen párosultak. Beletúrtam hajába, majd lihegve váltunk el.
-Liam, én nagyon sajnálom. Önző voltam, nagyon önző. Csak magamra gondoltam és a karrieremre. Nem gondoltam bele, hogy mi lesz ha itt hagylak titeket.-sírtam. A szívemből beszéltem. Hiányzott. Nagyon hiányzott. Ő volt az az ember, aki miatt önmagam lehettem. Ő úgy szeret, ahogy vagyok. 
-Nem Drága. Voltam olyan buta, hogy elengedtem azt az embert, akit a világon a legjobban szeretek és így szenvedtünk, mindketten.-nézett bele a szemembe. Rosszallóan megráztam a fejem.
-Te voltál az, aki ráébresztett, hogy egy állás nem ér annyit mint egy család, és legfőképpen arra, hogy nekem egy dolog a legfontosabb az életemben, és az Te vagy!-csókoltam meg szenvedélyesen, minden érzelmemet beleadva. 
                                                                THE END!

Nos, igen. Itt a vége. Sírva írtam meg ezt az utolsó részt, ugyanis nagyon a szívemhez nőtt ez a blog, ugyanis ez az első, amit befejeztem. Nagyon köszönöm nektek, hisz nektek írtam! Tudom hogy a végére már igen lapos, és unalmas volt a blog, meg a sok késés, de remélem aki olvasta őket tetszett nekik! Nem vagyok jó búcsúbeszédekben, szóval nem is húzom, KÖSZÖNÖM HOGY LELKESÍTETTETEK ÉS ITT VOLTATOK NEKEM!
Arra szeretném kérni minden One Thing olvasót, hogyha elolvasta az epilógust, akkor pár mondatban, vagy szóban írja le légyszi, hogy milyen lett, vagy mire számított tehát BÁRMIT, ami tetszett és nem tetszett ebben a blogban!
Kis "tudnivaló": -A blog 83 rendszeres feliratkozóval zárult.
                        -Összes oldalmegjelenítés: 45913 (majdnem 50.000.:O)
                        -A részekhez összesen 225 hozzászólás jött.
                        -28 résszel+epilógussal zárult.
Még egyszer köszönöm nektek, és a facebook csoportban, vagy oldalt az elérhetőségeknél bárhol megtaláltok! Sziasztok!♥

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép befejezés és szerintem ennél több nem kellett volna a végére! Imádtam a blogodat, és örülök, hogy nem a szokásos házassággal fejeződött be. Nem tudok mást írni, mint már mondtam imádtam ezt a blogot, és később is vissza fogom olvasni. :) ♥

    VálaszTörlés
  2. Imádtam a blogodat!! Ez volt az egyik legjobb blog amit eddig olvastam! A vége nagyon megható volt és hát el is sírtam magam :) nem tudok mást írni nagyon jó volt! <3

    VálaszTörlés