25. rész. Ő volt az utolsó emlékem a szüleimtől!

Sziasztok! Nos megérkeztem az új résszel! Nem nagyon szeretnék rizsázni, de most muszáj leszek. Mint látjátok megváltozott a blog kinézete. Ez azért is van, mert úgy éreztem hogy elhanyagolom ezt a blogot....Így úgy döntöttem hogy változtatok egy kicsit. Tudom a részek nem voltak valami izgalmasak, ezért is megértem hogy nem kaptam annyi lájkot és komit! Aki még nem tette volna meg, lépjen be a facebook csoportba. (oldalt link) Továbbá köszönöm a díjakat, komikat és a lájkokat! Aki még nem tette volna meg, nézzen be a másik blogomba is! (szintén oldalt link) Azt nem kell említenem hogy még jobban közeledik a vége...Borzalmas..ezt a részt is könnyezve írtam meg..Na de, öhhm, ennyi lett volna! A részek ezentúl izgalmasabbak lesznek. További szép napot és jó olvasást!

Reggel korán keltem, nem tudom miért. Liam még aranyosan szuszogott mellettem. Kikászálódtam az ágyból és magamra vettem a köntösöm. Felvettem a rózsaszín papucsom és lementem a konyhába, egy jó reggeli kávéért. Még senki sem volt fent, ezért halkan voltam. Pár perc alatt elkészítettem a reggeli löttyöm és kisétáltam a teraszra. 10 óra körül lehetett, hisz a nap már szépen sütötte meg a medencét és a kertet. Így meg kellett bizonyosodnom róla hogy nem keltem korán. Nem valami jó az időérzékem nyáron. Biztos azért mert a szobába be volt sötétítve. A kávémat szürcsölgetve álltam fel a napozóágyról. Muszáj volt sétálgatnom, mert elzsibbadt a lábam. Kíváncsi voltam mit látni a teraszról így a korláthoz mentem. A látvány gyönyörű volt. Mivel kicsit magas volt a korlát, ezért egy kicsit pipiskedtem és jobban leláttam. Viszont ekkor hirtelen egy nagy sikoltozást hallottam. Hirtelen megpillantottam pár rajongót. Kénytelen voltam elnevetni magam. Egy csomóan álltak ház előtt. Valaki még sátrat is hozott. Kicsit integettem, majd támadt egy ötletem. Nem tudtam hogy most csak a fiúk rajongói vannak ott, vagy akad néhány Abbie Lewis rajongó is. Felfutottam a szobánkba és lekaptam a törölközőm az akasztóról, majd megkerestem Liam egyik fehér pólóját. Gondoltam ledobom nekik. Hagy örüljenek egy kicsit. Mikor meglengettem a két anyagot, még nagyobb sikítást hallottam. Kénytelen voltam elröhögni magam. Meglendítettem a két tárgyat és elengedtem. Fénysebességgel értek földet, majd elkapták őket. Ekkor is egy nagy sikítást kaptam válaszul. Elmosolyodtam és felvettem a bögrét a földről. Elindultam a konyhába, ekkor már a lányok ott ültek.
-Jó reggelt.-'zakatoltam be'.
-Neked is. Mi ez a vidámság?-kérdezte Stefani.
-Ja, semmi.-vigyorogtam még mindig, majd Niall csoszogott le álmosan a konyhába és megcsókolta Tesst. Tátott szájjal bámultam őket.
-Öhhhm. Niall. Miről maradtunk le?-nevettem.
-Még semmiről.-mosolygott, majd Tesshez fordult.
-Tess Strong. Lennél a barátnőm?-kérdezte Niall izgatottan. Csak mosolyogtam tudtam, és Tess végre kimondta az igen szót. Gratulált nekik mindenki, majd felmentem Liamhez. Út közben egy erős kart éreztem az enyémen, ami behúzott egy szobába.
-Abbie. Segítened kell.-nézett rám kétségbeesetten Harry.
-Mégis miben?-néztem rá.
-Szeretném megkérni Stefanit hogy legyen a barátnőm, de nem tudom hogy mikor, és hol. Szerintem New York alkalmas lenne erre. 
-Harrry, nyugi. Nem vagy lekésve semmiről.-nevettem. Hihetetlen hogy a fiúk ilyen szerelmes kedvükben vannak. Talán a levegőtől van.
-Ezt hogy érted? Hogy-hogy nem vagyok lekésve semmiről?-nézett értetlenül a göndör.
-Niall most kérte meg Tesst hogy legyen a barátnője. Szóval, igen jó lesz New York. Vidd el a koncert után vacsorázni, és vigyél neki vörös rózsát. Azt imádja.-adtam a tippet és ott hagytam és indultam Liamhez. Óvatosan nyitottam be az ajtón. Még mindig alszik.-nevettem el magam. Ledobtam a papucsom magamról, majd felugrottam az ágyra. Ugrálni kezdtem és közben azt kiabáltam hogy jó reggelt. Hallottam a barátomat ahogy felnyög. Én még mindig ugráltam amikor hirtelen megfogta a karom és magára rántott. Hirtelen tapasztotta az ajkát az enyémre.
***
New York utcáin sétálgattunk, amikor kiszúrtam egy kisállat kereskedést. Oda mentem a kirakathoz és nézegetni kezdtem az állatokat. Lassan Liam is oda ballagott mellém hátulról, majd átölelte a derekam. A tekintetem közben egy kis Husky kölyökre tévedt, aki ott játszott egy ronggyal. Nem is egyedül volt. Többen voltak, de ő jóval kisebb volt mint a többi.
-Nézd azt a kis Huskyt.-mutattam rá a tükrön keresztül.
-Pont azt szúrtam én is ki.-nevetett.
-Hé skacok mit néztek?-jött oda Niall hozzánk. Nem válaszoltunk, hanem Liam megmutatta az ír fiúnak a kiskutyát. Kicsit még csodáltuk, majd tovább mentünk, és megmutatták New York látványosságait.

Fáradtan huppantam le a kanapéra. New York tényleg gyönyörű város. Olyan 6 óra körül lehet. A fiúknak nemsokára kezdődik a koncertjük. Gondolataim közepette a többiek is bejöttek a nappaliba.
-Mi lenne ha üvegeznénk egy kicsit?-nevetett Niall.
-Felőlem.-húztam meg a vállam, majd megszólalt a telefonom. Megpillantottam a képernyőn Colin képét. Örültem hogy hív, de egy kicsit megijedtem hogy miért. Nem szokott hívni.
-Szia Colin.-emeltem a telefont a fülemhez, és kisétáltam a konyhába.
-Figyelj Abbie. Azért hívlak mert..-halkult el.
-Colin mi történt?-pánikoltam be.
-Ornatera ma reggel elpusztult.-beszélt halkan. Fel sem fogtam mit mondott. A telefonom kiesett a kezemből és sírni kezdtem. Nem akartam elhinni amit hallottam. Olyan érzés volt minthogyha a szívem tört volna ketté. Tudtam hogy Ornatera öreg, de nem gondoltam volna hogy ilyen hamar itt hagy engem. Zokogva ballagtam fel a szobába. Nem volt már kedvem játszani. Azt sem szerettem volna hogy a fiúk meglássanak így, viszont a nappaliból lehet felmenni az emeletre, így kénytelen voltam. Próbáltam eltakarni, a gondolom már kisírt szemeimet és felfutni az fentre. Benyitottam a szobába, becsaptam az ajtót és bekuporogtam a sarokba, az ágyon. Borzalmasan fájt a dolog. Már-már kezdtem lehiggadni amikor Liam nyitott be.
-Mi a baj Abbie?-kuporodott mellém és megfogta a kezem.
-Ornatera meghalt.-hajtottam le a fejem. Nem válaszolt csak magához húzott. Szorosan ölelt, amitől még jobban megnyugodtam.
-Lehet hogy a lovad testben nem lesz veled, de lélekben igen, és biztos boldogan halt meg. Hisz neki volt a legjobb gazdája.-mosolyodott el Liam.
-Tudom Liam, de ő volt az utolsó emlékem a szüleimtől, és nagyon fáj.-nem mondott semmit, csak elkezdett dúdolni. Mikor befejezte megszólalt.
-Ne szomorkodj mazsola. Itt vagyunk New Yorkban, használd ki. Este elviszlek valahova. Ornatera pdig boldog ott fent póniországba.-mondta. Akaratlanul is elnevettem magam.
-Ezt ne mond hogy póni ország. Olyan minthogyha egy 5 éves gyerek lennék.-nevettem..

(remélem megér pár komit, nektek egy perc, nekem annál több öröm. UI: innentől kezd érdekesebbé válni a történet, puszi)