19. rész. "Kövesd a lányt, és nem fogsz csalódni."

Nos, sziasztok.:D Itt is a kövi rész!:) Mint már említettem létrehoztam a facebook csoportot:) Oldalt van egy link és lépj be, mert írtam ki egy fontos dolgot a csopiba! További szép napot!♥

*Liam szemszöge*
Csak ültem ott az előszobában, csöndben, szomorúan és egyben idegesen. Gondolkoztam hogy ki tehetett ilyet, de mindig csak Sarah ugrott be. Tudtam hogy milyen gonosz. Csak imádkozni tudtam hogy Abbiet, ne bántsa, de azért annyira nem is aggódtam. Hisz tudtam hogy erős, okos lány. Nem hagyja magát. Gondolkozásom közepette fel álltam és egy kicsit össze pakoltam. Már éjfél biztos elmúlt, nagyon fáradt voltam, de aludni egy cseppet sem tudtam volna. Ekkor zajokat hallottam. Biztos megjöttek a többiek. A telefonomat szorongatva indultam fel az emeltre. Leültem az ágyamra és csak néztem ki a fejemből. Rápillantottam az órára és már fél kettő volt. Átöltöztem a pizsamámba és befeküdtem az ágyba. Ekkor kopogtak.
-Igen?-ültem fel.
-Eleanor vagyok, bejöhetek?-kérdezte suttogva.
-Figyelj El. Nagyon fáradt vagyok és most nincs kedvem beszélgetni, talán majd holnap.-mondtam.
-Rendben. Megértelek, jó éjt.-válaszolt, majd hallottam ahogy elmegy. Vissza dőltem az ágyba és csak bámultam a plafont. 
***
Hirtelen felriadtam. Felültem az ágyban és megtöröltem a szemem hogy kitisztuljon a látásom. Közben remegve ültem. Fel álltam és elindultam le a konyhába. Még mindig az álmomon gondolkodtam. Nagyon féltem hogy esetleg beteljesül. Nem akartam hogy Abbiet összeverjék. Közben elvettem egy poharat és megtöltöttem narancslével. Letettem a telefonom mellé a folyadékot és leültem. Megnéztem hogy nem jött-e hívás, de csalódnom kellett. Az órára néztem és háromnegyed 4 volt. Sajnos csak ennyit tudok aludni. Fáradtan könyököltem az asztalon. Azon pörgött az agyam hogy ma még interjú is lesz, de túl fáradt voltam hogy elmenjek. Reméltem hogy a fiúk nem fognak rám haragudni, de sajnos meg kellett érteniük a helyzetemet. Lépteket hallottam, ekkor Stefani tűnt fel az ajtóban.
-Szia.-kortyoltam bele a narancslébe. 
-Szia.-köszönt ő is és leült velem szembe. Stefanin is látni lehetett a szomorúságot. Fájdalmas volt ezt nézni. Pár perce már csak a padlót bámulom, amikor Stefani megtöri a csendet. 
-Van már valami hír?
-Nincs, de tegnap felhívott valaki és Abbie szólt bele, de sajnos nem tudtam meg semmit. Csak annyit hogy jól van, hála istennek.-néztem még mindig a padlót.
-Nem lesz semmi baj. Elárulok valamit, de ne mond meg Abbienek hogy elmondtam.-nevetett egy kicsit Stefani.
-Okés.-néztem rá egyből.
-Nos, Abbie járt küzdősportra régen. Sokat versenyzett is, ezért mondom hogy reméljük haza tud szökni. Van annyira okos és erős.
-Tényleg? Azt észre vettem hogy erős, de nem igazán gondoltam volna hogy járt önvédelemre. Miért nem mondta el?-néztem értetlenül. 
-Azért mert szégyellte, mindenki csúfolta ezért.-hajtotta le a fejét Stefani.
-De, ne mond Abbienek hogy elmondtam.-nézett rám könyörögve.
-Nem, nem mondom el.-mosolyodtam el. Még ha nehéz is volt. Stefani vissza mosolygott és vissza ment aludni. Én pedig csak ültem, ültem és ültem. 
***
Nyöszörögve keltem. Körül néztem és a konyhában voltam, közben vissza jöttek az esti emlékek. Tehát elaludtam a székben. A hátam nagyon fájt, nem volt valami kényelmes. Felkeltem és csináltam kávét. Ekkor megszólalt a telefonom. Mindent eldobtam a kezemből és felkaptam a tárgyat. Csalódottan néztem a képernyőre. Paul hívott. Ásítottam egyet és felvettem.
-Jó reggelt.-köszöntem fáradtan.
-Szia Liam. Remélem készen álltok az interjúra.-hallatszott Paul boldog hangja.
-Hát ami azt illeti, én nem tudom menni. Nagyon fáradt vagyok. Abbiet tegnap este elrabolták és alig aludtam valamit, ráadásul tegnap verekedtem egyet és fáj a fejem is. Sajnálom Paul, de a többiek mennek.-hadartam el.
-Micsoda? Abbiet elrabolták?-kérdezte értetlenül. 
-Igen.-válaszoltam fájdalmasan.
-Nagyon sajnálom Liam. Akkor Andyt elküldöm hozzátok, és a fiúk pedig nemsokára legyenek készen.
-Oké. Szia.-köszöntem el és letettem, majd elkezdtem amibe pár perce belefogtam. Úgy döntöttem hogy cinálok a többieknek egy rántottát. Muszáj volt hogy addig se Abbire gondoljak. Mikor kész lettem, megittam a kávém és felmentem felöltözni. Felvettem a fekete csőfarmerom és egy fehér pólót, amit még nem rég Abbie szorongatott. Elszomorodtam, de gyorsan össze szedtem magam és lementem a postáért. Ledobtam őket az asztalra és átnéztem. Érdekesen pillantottam egy borítékot. Nem volt rajta feladó, se bélyeg. Kíváncsian nyitottam ki. Egy lap volt benne. Méghozzá vérrel volt rá írva a szöveg. "A rendőröket ne keverd bele, különben a lánynak annyi!" Meghökkenve és egy kicsit undorodva néztem magam elé.

*Abbie szemszöge*
zene
Fáradtan ültem a földön. Éhes, szomjas és gyenge voltam. Ráadásul erősen megvoltam kötözve. Nem igazán aludtam sokat. Sőt, nem is aludtam. Viszont a pasas és Sarah már nem voltak ott. Egy kicsit sajgott a kezem. Volt rajta egy mély vágás. A vér már megalvadt egy kicsit, de attól fájt. Idegesen körülnéztem a poros raktárban. A torkom is fájt. Megint rám jött a köhögés. Elhatároztam hogy megszökök. Eszembe jutott az a szabaduló fogás, amit tanultam. Ellazítottam a kezem és lassan, óvatosan kihúztam a kötél fogásából. Amikor megéreztem hogy a kötél leseik a kezemről, megörültem egy kicsit. Amilyen gyorsan csak tudtam eloldoztam a lábam is. Ekkor meghallottam az ajtó nyitódását. Amilyen gyorsan csak tudtam valami bújóhelyet kerestem. Megpillantottam egy műanyag dobozt és belevetettem magam. Még lélegezni sem akartam hogy meghallja. Ekkor ordibált a pasas.
-Drága. Eltűnt a ribanc.-ordított.
-Mi?-hallottam meg Sarah kényes hangját.
-Nem lehet messze. Gyere.-ordított és elmentek. A pasas szó szerint mint egy pincsikutya, úgy viselkedett. Felálltam a dobozban és kifújtam a levegőt. Megérintettem a nyakamban lévő nyakláncot, amit Liam adott nekem és elindultam. Futottam, ahogy csak bírtam. Kiértem egy parkba, ahol megálltam. Örömömben majdnem sírtam. Megláttam egy férfit, gondoltam kérek tőle segítséget.
-Szia. Öhhm, tudnál nekem segíteni?-kérdeztem.
-Szia cica.-vigyorgott rám, és közelített. Hirtelen elkapta a kezem és magához húzott. Fogdosni kezdett, majd csókolgatni a nyakam. Nekem ez egyáltalán nem tetszett. Elakartam magamtól, de nem ment. Felemelt és egyenesen egy autóhoz vitt. Ahol értem csak ütöttem, rúgtam, kiabáltam, de nem ért semmit. Ekkor megfogtam a kezét és beleharaptam. Elejtett és ordított egy nagyot. Amilyen gyorsan csak tudtam felpattantam és megint futni kezdtem. Annyira boldog voltam hogy végre kiszabadultam, erre majdnem elraboltak volna megint. A fáradtságtól összerogytam. Csak ültem a fűben és zokogtam. Már nagyon otthon szerettem volna lenni. Átölelni a többieket és Liam parfümjét érezni. Karjaiban lenni annak a fiúnak akit a legjobban szeretek. Ekkor jobban sírtam. Csak a szüleimnek köszönhettem hogy kiszabadultam. Ha pár évvel ezelőtt nem iratnak be önvédelemre, akkor most nem tudtam volna kibújni a kötélből. 
-Köszönöm anya és apa, szeretlek titeket.-néztem fel az égre.
-Nincs mit. Mi is szeretünk kislányom. Egy jó tanács. Kövesd a kék hajú lányt, aki most elsétált melletted. Nem fogsz csalódni.-hallottam a hangot a fejemben. Ekkor tényleg elhaladt mellettem egy kék hajú lány. Kicsit érdekesen nézhettem, de tudtam hogy a szüleimben megbízhatok, így tehát fáradtan is, de követtem.